looksharp Creative Commons License 2014.05.07 0 0 44119

Véleményem szerint Sirok és Kékes-tető között éppen elég csúcs van, nem biztos, hogy jó ötlet beletenni még kettőt. Annak idején Rockenbauerék a filmben is hangsúlyozták: átlagos felkészültségű ember is teljesítheti a túrát. Lehet, hogy le vagyok maradva, de 22 km, (a terv szerint) közel 1700 méter szinttel, település (ivóvíz-vételezési lehetőség) nélkül már nem igazán ez a kategória. Figyelembe véve a "hazai átlagot" (elnézést, de nem jut eszembe jobb kifejezés), a szakasz jelenlegi útvonalvezetése még megfelel a bejárhatóság követelményének.

 

Magam háromszor jártam be ezt a szakaszt, egyszer nagy hátizsákkal, ketten mentünk, 8 óra volt az út.

A második alkalommal csak a napi vízzel és elemózsiával, egyedül, akkor 7 óra kellett.

A harmadik alkalommal 3 középiskolással, csak a napi vízzel, élelemmel - 9 óra volt.

HA ebbe beletennének még két csúcsot... Az közel egy óra növekedést jelentene.

Előzmény: Güsziológus (44118)