Törölt nick Creative Commons License 2014.05.02 0 0 2

Helló!

Nos a neten elég sok leírás található a palackmeténgről vagy Madagaszkári pálmáról, nálunk ezen az utóbbi néven terjedt el, általában kaktusznak hiszik, de nem az, mint a neve is mutatja Madagaszkárról származik és úgynevezett törzsszukkulens, vagyis a megvastagodott szárában képes vizet tárolni, ebből következően csínján kell bánni az öntözéssel, nyáron viszonylag rendszeres vízellátást igényel, de én mindíg megvárom két öntözés közt, hogy a földje kiszáradjon, télen kell nagyon észen lenni, lehetőleg világos hűvös helyen gyakorlatilag öntözés nélkül teleltetem, a kisebb példányok persze néha kapnak egy kis vizet, ilyenkor levelei nagy részét (vagy mindet) lehullatja. Nyáron minél világosabb helyet kíván, én teljes napon tartom, bár igyekezni kell viszonylag szélvédett helyet találni neki (talán ez a legnehezebb). Szerintem elég lassan nő, kell jó 10-15 év mire kinövi a lakást, idősebb korban virágzik, egyesek szerint  virágai jelentéktelenek, hát ez ízlés dolga, állítólag csak idősebb korban ágazik el, hát mindjárt teszek fel egy képet az én kis "büszkeségemről", a Lidl-ben vettem pár éve, éppen most is lehet kapni potom 900.- ft-os áron, na persze nem ilyen szépet!:)

Előzmény: .ZsL. (1)