Pedig így van. Végülis, csak előállt a helyzet, amin úgy változtatni, hogy közben betelepült egy csomó más náció, már nem volt olyan könnyű.
Még akkor sem, ha a 200 év alatt sikerült ismét abszolút többségbe kerülni a relatívból, azért mégiscsak nagy kihívás lett volna a teljesen idegen ajkúvá vált részekről kiszülni az oda bevándoroltakat. Kizavarni meg csúnya lett volna nagyon.
Szóval, így alakult, és bizony, szerepe volt benne a török megszállásnak.
Amúgy a törökök nem irtották a magyart a területükön, az igazi emberveszteséget az okozta, hogy a kiverésük idején állandó felvonulási területté váltak azok a részek, ahol hadseregek jöttek, mentek, raboltak.