Lehet, hogy különféle felekezetek (talán esetleg inkább szekták?) igehirdetéseiben ezt véled, ám én a katolikusat ismerem, amelyben erről szó sincs. Ráadásul náluk a szentírást feleleges kicsavarniuk, hiszen nem az egyedüli forrása a hitnek (nem "sola scripta" !), hanem ugyanolyan súllyal szerepel közte a hagyomány is. Tévedés is a hagyományt félrerugni, hiszen az írások is a hagyomány termékei, így azokat is elvethetnénk, és akkor meg mi marad?

Ami meg kifacsarásnak látszik az egyfelöl abból táplálkozik, hogy Isten esetében nem egy egyszerű hétkönapi dologról, hanem egy nagyon is összetett valamiről van szó, amelyről az írás - a maga korlátaival - igyekszik minket tájékoztatni. Másfelöl meg éppen a (48-as h.sz.-omban említett) földhözragadtságunk akadályoz meg minket abban, hogy a nem földi dolgokat a maguk valóságában próbáljuk meg értelmezni. Eképpen lesz - tévesen - az istenképünk a magunk képére átformálva a saját tudatunkban, pedig tudjuk, hogy fordítva van: "az Isten a maga képére teremtette az Embert". Ez utóbbinak, mint egyfajta szimbólumnak a helyes értelmezése sem egyszerű. Az exegézis megkisérli mind a szentírásban megjelenő, mind az áthagyományozott ismeretekből logikus, ellentmondás mentes rendbe helyezni a következtetéseket. Ez az istenkép nem egy felnagyított ember. Csak annak a számára tűnik embernek, aki kizárólag a történelmi Jézusban képes gondolkodni. Ám ezt hibásan teszi, mert az igaz, hogy Jézus valójában Ember is volt, emiatt a róla fennmaradt legtöbb ismeret emberi. Ám a dogmatika szerint Jézus egyben Isten is volt, ám ez nem azt jeleniti, hogy az Isten olyan mint az Jézus, mint Ember.

Tévedés egyébként az Evangéliumokat a történelmi, emberként tevékenykedő Jézusnak, mint  történelmi leírásának tekinteni. Ha ezt tesszük, akkor félreértjük a 4 evangélista célját, mert nem arról akart egyik sem tájékoztatni, hogy mi történt napról napra valójában hanem az volt a céljuk, hogy közöljék Jézus tanításainak, cselekedeteinek a lényegét.

Az Újszövetség valóban múltidőben beszél Jézusról, mint emberről, hiszen az emberi tevékenysége a múltban megszünt. Ám mint Isten, a hívők számára ma is élő, és valóságos , ráadásul teljesen személyes is, s ez a személyességet emberként csak emberi fogalmakkal tudjuk megélni. A szerető Atya, az Abba, amelyet magyarosan akár Apukának is fordíthatunk (Jézus is így tette, s erre sarkallt) azonban tisztán lélek, s nincs benne semmi földi, anyagi jellemző, s aki kívánja, nyugodtan elmélkedhet ekként róla. Az igehirdetésben azonban rá kell kényszerülni az emberi oldali megközelítésre, mert a többség nem tud, és nem is akar szakítani földhözragadtságával. Ez a szakítani képtelenség törvényszerű, hiszen ez a földi létünk alapja. Ám halálunk pillanatával megtörténik, és a továbbiakban nincs is szükség rá az öröklétben. Sejtésem szerint valahogy megérezzük ezt a könyörtelennek látszó szakítást, és ezért ragaszkodunk az élethez, s tartunk a halától.

Az utolsó mondatodnak az eredeti gyökere éppen az, hogy egyes szekták nem tudják az exegézishez hasonlóan logikus és ellentmondásmentes rendbe illeszteni. A villongások pedig hibás emberi reakciók a tévedésből eredő emberi indulatokra. Nem erre tanít Jézus, és más emberi kontextusban is - sajnos - gyakran megjelennek.