Törölt nick Creative Commons License 2014.04.05 0 2 10

Angolpark a rózsakerttel karöltve:

 

"- Hogy miért a Damjanich uszoda helyén?

Hosszú történet, de legyen elég annyi, hogy a sokak kedvelte uszoda fölújítása irdatlan pénzbe került volna és annyi nem volt akkoriban.

Érezzük a szorítást – én is szerettem a Damit -, ezért a legsürgősebb feladataink egyike a közeljövőre nézvést a tiszaligeti strand és gyógyfürdő megújítása, bővítése – mondta Szalay Ferenc polgármester. –

Most ennek a szép zöldterületnek örüljünk, annak, hogy a sok fejlesztés mellett  erre is futotta erőnkből."

 

 "Látom a fiatalokat, az anyukákat babakocsival, a már kevésbé fiatalokat sétálni ebben a jókora, összefüggő zöldben, itt, a Tisza partján, a gyaloghídtól a Tisza hídig. Remélem, majd az én gyerekeim is itt sétáltatják jövendő unokáimat, velem együtt. Azt is remélem, hogy az új parkrész is a város kedvence lesz, ahogy a többi. Vigyázzunk rá.

Erősítse bennünk az érzést: jó szolnokinak lenni, jó Szolnokon élni – üdvözölte az egybegyűlteket Bene Ildikó országgyűlési képviselő."