Keress, légy szemfüles, amiket írtam, azok mind ebbe a családba tartoznak. Ez volt a legfelsőbb kategória a kilencvenes években azok közül, amiket házi használatra szánt a Panasonic. Kisebb átmenet a házi és a stúdiótechnika között. Alumínium öntvény mechanika és nagyon jó elektronika. Nem semmiért kérték el akkoriban azt a rengeteg pénzt értük, Valamikor '92-ben láttam egy F75-öst a kispesti Centrumban, 127.000.- magyar forint volt az ára, csak csuklottam, igaz én is 80.000.- forintért vettem használtan egy barátomtól. Akkoriban valami 9-10000 volt a fizetésem (nem mernék rá megesküdni). Csak nem bukkannak fel valami sűrűn, ez igaz, amit én decemberben fogtam a Vatykoson, nagyon szép és olcsó is volt. Sok év után jött elő "az erdőből". Az ez utáni Panasonic sorozatokat nem kedvelem már, magamnak semmiképpen nem vennék, de ez mindenkinek szíve joga, mi tetszik neki és mit vesz meg. Modern videomagnóból hűsöl egy a szekrényben, egy SONY slv-se830, amit 2003-ban vettem, annak szép a képe, nagyon modern elektronikája van iszonyatos sebességgel csévéli vissza a szalagot, az utolsó Sony volt, amire JOG/SHUTTLE gombot raktak. Viszont pár kiló az egész, egy kis semmi szerkezet. A Panasonicokra élvezet ránézni is. Felvételi szintszabályzó potméterek, fejhallgató kimenet hangerőszabályzóval, kivezérlésmérő, hmm... Ezek szépek és jók is, elég nehéz őket tönkretenni. Én a régit is főként hangmagnónak használtam, kifogástalan hangja van. rengeteg zene elfér egy videokazettán. Tudom, hogy a digitális világban ez egy marhaság, de egyrészt nagyon szeretem ezeket a masinákat, másrészt ez egy "érzés" ilyen ketyerékkel bánni, zenét hallgatni. Kazettás magnó deckem is van (pillanatnyilag) hat darab. 

SLV_SE830:

Ennek sincs különösebb értéke, most láttam valami 10000 forintért árulni. Videónak jó, zenélni nem zenélnék vele.