A cikk nem a modellről szól (ami tökéletesen működik) hanem arról, hogy hogyan próbálják az emberek elképzelni, kötni valami megszokotthoz a modell előrejelzéseit. Ez az ami nem megy. A logikánk arra van bejáratva, hogy jól működjön a hétköznapi életben, a kézzel fogható tárgyak viselkedésének megsaccolására van kihegyezve. Jól meg tudjuk saccolni a mozgásukat, el tudjuk képzelni a mechanikus ütközések eredményeit, ok-okozati kapcsolatokat tudunk felállítani, érteni véljük amit látunk.

A részecskék meg nem így viselkednek. Teljesen mások a szabályok, idegenek, nem olyanok mint ahogy a pingponglabda viselkedik. Ha ezeket a szabályokat megtanuljuk, jó előrejelzéseket tehetünk. De nem működik ugyanaz az ösztönös intuíció, ami a pingponglabdánál. Nem ez az agyunk megszokott következtetési rendszere.

Ha nagyon sokat oldunk meg kvantummechanikai feladatokat, ott is kifejlődik egy többé-kevésbé működőlépes intuíció.

A baj akkor van, ha mindenáron a meglevő, másra való szabályrendszerbe akarnánk valahogy beleerőltetni a részecskefizika másfajta viselkedését. Akkor jön az a döbbent rácsodálkozás, amit a cikk képvisel.