A fény-gravitáció-kölcsönhatás jelenségét célszerű két részre bontani, és külön vizsgálni az elhajlást, és az eltolódást.

Az elhajlást nézve nyilvánvaló, hogyha egy hatalmas égitest (vagy égitestek sorozata) mellett megy el a fény úgy, hogy pályája 90°-ban elhajlik, akkor a fény impulzusa megváltozik. Ez csak úgy lehetséges, ha feltételezzük, hogy a csillagok is elmozdultak.

A fény vörös-, illetve kék eltolódása is kétségtelenül energia, és impulzus változással jár együtt. Például a földszintről az emeletre küldött fény vöröseltolódást szenved, és így kisebb lesz az impulzusa a kibocsájtásénál. A különbözet a az égitestünket gyorsította éppen annyira, hogy amikor az emeleten kisebb impulzussal becsapódik, az eredő impulzus éppen nulla legyen. A nagyon nagy csillagokból sugárzó fény a hatalmas gravitáció miatt kisebb energiával sugározza az egységnyi atomi energiákat, ami a színképe vöröseltolódásában nyilvánul meg. A Nap esetében ennek mértéke persze eltörpül az atomi hőmozgásból adódó eltolódások okozta színképvonal szétmosáshoz képest. Az égitest fénye a közeledő fénynek energiát ad, a távolodó fénytől elvesz energiát, a jelenlegi értelmezésünk szerint a gravitációs potenciál változásának mértékében. Ez éppen megfelel a helyzeti energia hagyományos értelmezésének.