Majdnem jó ez így – különben is, már annyira megszoktuk.

Egyetlen, aprócska módosítás volna szükséges: az egy főre és/vagy jogi személyre jutó magántulajdon maximalizálására, mondjuk a GD-arányos értékhányad szerint.

Értékalapú társadalom.

Ha mára nem tekintenénk minden érték ősosztályának a pénzt, akkor a legtöbbünk eszköz, cél nélkül maradna – ráadásul, megölné az unalom. Ezen már nem tudunk változtatni, egy jó darabig még így maradunk. De azt rövid úton (talán) csak meg lehetne értetni, súrlódások nélkül el lehetne fogadtatni majd' mindenkivel: a mai vagyoni különbségekből eredő globális problémák olyan formán fognak exkalálódni (nem lineárisan, tehát rövid időn belül)… amihez képest a holokauszt, már említésre se lesz méltó.

Vagyoni különbségek alatt, értsük most a bármelyik bérház földszinti lakásából átalakított vegyeskereskedést, mint családi vállalkozást, és bármelyik multinacionális, kiskereskedelmi hálózatot. (Nevezzük mindkét formációt, az életben maradásért vívott tisztes küzdelemnek.)

Persze van az a PR-érvrendszer, ami szerint: minden multinacionális hálózattal csak mi, a többség, a fogyasztók járunk jól, kvázi, az a mi érdekünk. Tisztelettel jegyzem meg; pont ezért (...) mármint ezen fogyatékosságunk okán jutottunk el odáig, hogy a globális vagyon 90%-a, az 1% számláján landolt.