Azzal kezdték:
La Tola nevű kisvárosban, Ecuador északi részén a tengerparton, van egy múzeum, ahol szép számmal vannak olyan leletek, szobrok, amik egyértelműen bizonyítanak egy ázsiai kapcsolatot, összeköttetést a kínai v távol-keleti, esetleg japán(?) kultúrával. Erről mutattak be jópár képet, sárkányok, pagodára emlékeztető épületek makett szerű szobrai és egyértelműen ázsiai jelleget mutató ember szobrocskák.
Amihez ugye az ázsiai vonalon haladva nekünk is van némi közünk. A "vonal" tehát elképzelhető, sőt kézenfekvőnek tűnik. Persze h ebből még magyarindiánokat formázzon valaki, az már további olyan kombinációkat kíván, amit nehéz elképzelni, de mint tudjuk nem lehetetlen - ezt Endre elég szépen levezette a barlang-barlangrendszer létezésével, az ahhoz kapcsolódó legendákkal, és az indiánok saját ősi hagyományos szellemvilágának történeteivel, misztikumával összekapcsolva. Ezeket a blogon végigolvashatod, hidd el érdemes, nem gyenge következtetés, hogyan-miért születhetett meg a feltételezés a rokonságra.
Engem sokkal inkább érdekelt a Juan Ramos interjú, ahol az öreg elmondta mi történt lent a barlangban, végignézve nekem sem tűnt hazugságnak v kitalációnak. Viszont nem egyezik igazán MJ állításaival, azaz szerinte Móricz több dolgot is vitt fel a barlangból. Ami itt érdekes - sztem - a "harang" (? v arra hasonlító tárgy sárga színű - arany v bronz, tudtommal a bronz jobban "bírja" azaz kevésbé feketedik, az arany egy idő után már igen, de egy fémszaki kéne ehhez) és a fémlemezek nem voltak egyforma színűek, utóbbiak már megfeketedtek. Azaz különböző anyag, v különböző kor - számomra ez jött le. Ez is szempont h Ramos igazat mondott, ha lódít, miért nem csak színarany ereklyéket említ, miért kombinálná különbözőre a talált(felvitt) tárgyakat?
Az előadás többi részét már ismertem a blogról, azt végigkövetve, ezekkel kiegészítve a barlang további kutatást érdemel sztem, idén a két magyar csapat ha lemegy, remélem találnak "valamit" - akár pro, akár kontra. A "magyarindián" vonal nálam kevésbé érdekes, azon az alapon lehetnek rokonaink a Föld bármely pontján szinte. Viszont MJ története úgy érzem nemigen lesz világosabb, a "homályos" részek nagyon régen, és többek által másként megélt, egyesek által szándékosan "megkavart" v szintén homályos információkra épített többféle változat, teória miatt. Ha hiszünk Ramosnak, maga MJ is elhallgatott, másként mondott dolgokat, dehogy miben, mennyire és miért, azt nem egyszerű megfejteni.