Bradanek F Creative Commons License 2014.01.25 0 0 407

Szankciók jönnek Ukrajna ellen?

 

 

Szankciókkal fenyegette meg Ukrajnát az Európai Parlament elnöke.

Martin Schulz a Bild című német lapnak adott, az újság szombati számában megjelent nyilatkozatában a tüntetőkkel szembeni kemény rendőri fellépésre utalva kijelentette: aki ilyen brutális erőszakkal reagál, az az utolsó csepp bizalmat is eljátssza.

Az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy nem fogadja el az erő alkalmazását – fogalmazott a parlamenti elnök. Martin Schulz kijelentette: nézete szerint az unió zárolhatja az ukrán vezetők bankszámláit, illetve utazási korlátozásokat léptethet életbe velük szemben, amennyiben Kijevben nem jön létre megegyezés.

Az Európai Parlament elnöke ugyanakkor úgy vélte, hogy a konfliktus megoldásának elősegítése érdekében uniós kezdeményezésre lenne szükség. Schulz szerint Brüsszelnek közreműködnie kell a válság megoldásában, de ebbe Oroszországot is be kell vonni. Oroszország ugyanis nagy befolyással van Viktor Janukovics ukrán államfőre – tette hozzá.