Mészáros László:
Egy hajléktalan szól

Bocskorrá nő a fagy zsibbadt lábamon.
(Hogy is telelhet mezítláb az ember?)
Macskáktól kölcsönvett konzervdobozon,
csillagról kacsintó, szelíd fény hever,

s nyelvemen forgatott Miatyánk csordul
bajszomról, némán üres tenyerembe,
s mikor szorgos lét szívembe alkonyul,
frissen fürdetek bölcs álmokat benne.

Minden emlék új ízű kenyér falat...
Már magamra sem emlékszem, hogy szaladt
Anyám szemébe könny mikor elestem.

S míg az ábránd kályha melegén játszik,
a büszke kéményfüst alól nem látszik,
hogy gyűlnek elém a napok, időtlen.