"Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc közül, és háborúban elöl jártak, az első génoszok rangjára emelték őket"
DAI: "Tudnivaló, hogy egész Besenyőország nyolc tartományra oszlik, s ugyanannyi nagy fejedelme (megasz arkhónja) van ... a besenyőket kangarnak is nevezik, de nem mindet, hanem csak három tartomány népét, a Javdi-Erdimét, Küercsi-Csurét és Kabuksin-Juláét, mint akik a többieknél vitézebbek és előkelőbbek, mert ezt jelenti a kangar elnevezés" (37. fejezet). "A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis ez a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében volt használatos)" (38. fejezet).
A steppei taktika és "idegenrendészeti politika" félreértéséből adódhatott az egész kusza félreértéshalmaz, hiszen az "első génoszok" rangjára emelt befogadottak éppen nem a legelőkelőbb etnikumnak számítottak a házigazdáknál. Mint kimutattam, a névetimológia is erre látszik utalni: a 'segít, támogat' ugyanis a török nyelvekben: kazah ärdemdes-, kirgiz ardamda, tatár yardäm it-, oszmán yardım, ujgur yardäm. Török párhuzamok alapján tehát egy későn csatlakozott népesség élhetett a besenyők segédsapatokat kiállító Erdem tartományában.