Kedves fórumozók!

Nekem gyermekkoromban szelektív mutizmusom volt. Közel 27 éve, óvodáskoromban kezdődött. Kiváltó oka nálam lelki trauma volt, az óvónő bántalmazása miatt alakult ki, éjszakai ágybavizelés kíséretében. A betegség végigkísérte egész gyermekkoromat, 14 éves koromig tartott, amikor gimnáziumba kerültem. A szűk családomon és barátaimon kívül senkivel sem kommunikáltam, rokonaimmal, nagyszülőkkel sem. 

1. osztályban kis létszámú csoportba kerültem, halkan, suttogva olvastam, de már 2. osztálytól semmi. Az iskolai barátnőimmel is csak suttogva beszéltem, a tanárokkal pedig non verbálisan kommunikáltam.

 Az általános iskola gyermekszemmel nekem kínszenvedés volt. Mivel mindenki tudta, hogy nem beszélek, már csak azért is megmakacsoltam magam, hiszen ezt "szokta meg" mindenki tőlem. Szüleim több specialistához, még táltoshoz is elvittek, voltak évek, amikor heti 2X pszichológushoz hordtak, de hiába. A sok iskolai hiányzás miatt csak a tanulmányi átlagom romlott erős közepesre.

Új iskolába akartak beiratni, ahol a nagynéném tanított, de én hallani sem akartam róla. A gimnáziumban, új környezetbe kerülve már elkezdtem beszélni. Voltak osztálytársaim, akkkel még az általános iskolában együtt jártam, ők tudtak rólam mindent, előttük nagyon szégyenlős voltam, nem igazán beszélgettem velük. A túlzott zárkózottság és bizalmatlanság még ma is jellemez.