Törölt nick Creative Commons License 2014.01.05 0 0 640

Szentesi Zöldi könyvéből még az alábbi infókat lehet kisajtolni:

 

Rózsa Sándor 1857-es elfogása után a bandája rövidesen felbomlott. Egyes tagok más bandákhoz csatlakoztak, de voltak olyanok is, akik megpróbáltak visszatérni a becsületes polgári életbe.

Ez utóbbiak között volt Veszelka Imre is, aki az 1860-as években csárdásgazdaként tevékenykedett, tehát elismert polgári foglalkozása volt. Amennyire ez utólag bizonyítható, ebben az időszakban már végleg felhagyott a betyárkodással.

 

Ennek ellenére Ráday kormánybiztos emberei 1869. júliusában letartóztatták és régi bűntettei miatt vádat emeltek ellene.

1869-től 1872-ig a szegedi várbörtönben raboskodott vizsgálati fogságban.

 

Az 1872-es végtárgyaláson akadtak tanúk, akik rávallottak és ezért rablógyilkosságért, rablásért és lopásért 15 év fegyházbüntetést szabtak ki rá. Ekkor a már nem fiatal, 50-53 év körüli Veszelka teljesen összetört.

 

Két hónappal az ítélet után az illavai fegyházba szállították.

 

Ha letöltötte a 15 évet, akkor 1887-ben szabadult.

 

Szabadulása után kocsmáros, borkimérő lett. Állítólag minden kapcsolatot megtagadott betyár múltjával és korábbi betyártársaival. Sőt egy helyi legenda szerint ha csak valaki megemlítette a Rózsa Sándor nevét, már akkor keresztet vetett:-)

 

Teljesen elszegényedve és magányosan halt meg a századforduló környékén.

 

Sírja ismeretlen helyen van, szerintem vagy a szülőfalujában, Balástyán vagy valamelyik szegedi temetőben temethették el.