Törölt nick Creative Commons License 2014.01.04 0 0 638

Szia!

 

Szentesi Zöldi László: Nagy magyar betyárkönyv c. könyvében vagy 2 oldal foglalkozik a Veszelka-családdal, de túl sok konkrétum abban sincs.

Nagyjából azt lehet belőle kihámozni, hogy Veszelka Imre neve 1838-ban bukkan fel először egy rablás kapcsán a forrásokban. Ekkor még igen fiatal ember lehetett, nagyjából ekkor vagy nem sokkal ezelőtt csatlakozhatott a Sándor bandájához.

Az 1850-es években a Sándor oldalán igen sok rablásban vehetett részt, de később megpróbált visszavonultan, becsületesen élni. Kocsmáros volt.

A Ráday-féle tisztogatásnak azonban ő is áldozatul esett.

Bíróság elé idézték vádlottként és bár nagyon kevés konkrétumot tudtak rábizonyítani, 15 évre ítélték, amit a hírhedt illavai fegyházban kellett letöltenie.

Az ítélet és a börtön megtörte, megviselte.

A börtönbüntetése után jó útra tért, csaposként, kocsmárosként dolgozott.

Az egyik adatközlő szerint a századforduló környékén halt meg elszegényedve és elfeledve.

 

Tehát nagyjából 1818 - 1822 körül születhetett és 1898 - 1902 között halhatott meg, ami azt jelenti, hogy a korabeli viszonyokhoz képest nagyon szép kort élt meg.

 

Előzmény: Preta (637)