Aranyliliomok hada,csillannak vérten és pajzson,

a tó partján, a fák alatt,

míg

ringat valami engem,oly álmatag.

S e lángszirom, táncos-büszke fej

alszik, mint a tej.

Óh merengő éjek, szent hajnali

merevedések:

lelkem most önmagába néz

-gyakran kigyúl belső szemem-,

s nem a Magány de a Remény az

mely veletek lobog

táncoló

tűzliliomok.