Theorista Creative Commons License 2013.12.01 0 0 492

A minap fordítgatás közben összeakadtam az ún. "bőrágyúval", amiről ugyan már tudomást szereztem korábban, de csak most lett világos számomra, hogy mi is volt ez valójában.

 

Szóval egy svéd szolgálatba állt osztrák fickó, bizonyos Wurmbrand alkotta meg az 1620-as évekbben. A fegyver célja a svéd sereg manőverező harcászatának a harctéri-mobil tüzérséggel való támogatása volt. Akkoriban ugyanis még nem tudtak kellően könnyű, a csapatokkal lépést tartani tudó hatásos lövegeket készíteni, mivel a legkönnyebb ágyúfajták is legalább 300 kg-ot nyomtak, így a mozgatásuk kielégítő mértékben nem volt lehetséges. (Így a tüzérség csak a csata előtt fix pozíciókból tudott alapvetően harcolni.)

 

Erre föl született a "bőrágyú", ami nevével ellentétben nem bőrből készült, azzal csak a legkülső réteget vonták be, így kívülről a bőr látszott belőle. Tulajdonképpen jellemzően egy vörösréz betétcső volt a magja, amit különböző lakkokkal és mázakkal kezeltek, majd (kender)kötelekkel szorosan körbetekertek, a hézagokat gipsszel kitöltötték, kívülről gyűrűkkel jól megvasalták, majd az egészet vastag cipőtalpnak való bőrrel szorosan bevonták, s azt rávarrták kívülről. Az ilyen ágyú eléggé könnyű volt, hogy két katona is mozgathassa a csatasorral haladva. A fegyver tehát kellően könnyű volt, s meglepően olcsó is a többi ágyúhoz képest, viszont rendkívül rövid volt az élettartama. Három egymást követő lövés ugyanis már annyira fölhevítette, hogy a lőpor öngyulladásának veszélye miatt nem lehetett rátölteni. A kender és gipsz bevonat pedig 10-15 lövést bírt csak ki, mielőtt teljesen tönkre nem ment volna. A réz betétcső is hajlamos volt a deformálódásra.

 

A XVII. század második felében az új jobb minőségű könnyebb ezredágyúk ki is szorítottűák az eszközt fokozatosan a használatból, bár állítólag II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc alatt még kacérkodott a fegyverrel.

 

 

http://de.wikipedia.org/wiki/Lederkanone

 

A linken vannak képek illusztráció gyanánt.