Szép napot mindenkinek!

* * *

Illyés Gyula:
Madarak szóltak fenn...

Törik a vadlibák vonala az őszi
tiszta magos égen s száll nagy karolással!
csapat csapat után, foszló ölelések
úsznak el feletted szűnő csipogással.

Madarak szóltak fenn s te ijedten kaptad
fejedet feléjük… s ím most magad elé
bámulsz szótlanul és meg-megállasz… amíg
körötted csikorgva fordul az esztendő!

Hányadszor, hányadszor, vándor! s te még mindig
tanácstalan tekintsz erre-arra… s várod
most valami lesz tán… tán ha hátratekintsz,
egy szelid titok, mint hű kar, feléd nyílik…

– Tél lesz ujra, öcsém, hideg és koplalás!
Nyalja majd a válú befagyott vízét a
szomjas barom és bőg… rózsaszín orrából
hosszan csap a gőz a hűvös alkonyatba.

Elfordul e táj is tőled és tovább küld.
Csörög lábad alatt majd a göröngyös út
vékony fehér jege, hogy föltűrt gallérban
megindulsz dünnyögve merre rendeltetél.

Rázkódik a cserjés, rázza már magából
utolsó zajait, a végső madárdalt.
Holnap föltűnik és hegyeken, völgyeken
útaidra fekszik a szőrös fehér tél.

Dobd el virágaid s léptedet megnyújtva
födél után nézz már… alapíts családot,
erre figyelmeztet a ritka madárhang
s a távol erdőket durrogtató hideg.

Nem való vagy te már, hogy fűtetlen kamra
előtt rugdalt ujra lábaidról a hót
bosszúsan, mert lám, te nem gyűjtöttél most sem
se bort, se szalonnát, se kacagva törő

rőzsét, se kis hangon nevetgélő hitvest…