Balthazor Hellman Creative Commons License 2013.11.23 0 0 23811

 

A Kormány 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelete a kedvtelésbõl tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról6. § (1)

Forgalmazni egészséges, vagy az ellátó állatorvos által felvett helyszíni jegyzõkönyvben – az állategészségügyre vonatkozó jogszabályok alapján – forgalmazhatónak nyilvánított állatot lehet. A forgalmazó köteles tájékoztatni a vevõt a helyszíni jegyzõkönyvben foglalt állatorvosi leletről és véleményről.

 

9. § (1) A forgalmazásra szánt állat fajának magyar és tudományos megnevezését, a fajta megjelölését, – ha ismert – az egyednemét és korát, valamint az eladási árat, továbbá veszélyes állat, illetve a 338/97/EK rendelet hatálya alá tartozó faj egyede esetében a tartáshoz, illetve vásárláshoz szükséges engedélyekrõl, bizonyítványokról, illetveegyéb dokumentumokról szóló tájékoztatást az állatkereskedésben vagy állatvásáron történõ forgalmazásakor jól látható helyen ki kell függeszteni.(2) Az állat forgalmazásakor írásban az új tulajdonos rendelkezésére kell bocsátani az (1) bekezdésben meghatározott adatokat, valamint a 2. számú melléklet szerinti írásos dokumentumokat.

Előzmény: qkszi (23810)