Afrikaans8 Creative Commons License 2013.11.18 0 0 442

"a német vezérkarnak dolgozott"

 

Dimitrovról is mást tanítottak, mert őt meg a szovjet–náci barátság jegyében adták ki Moszkvának.

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Georgi_Dimitrov 

1933-ban a Reichstag felgyújtásával vádolták, és a lipcsei per néven elhíresült tárgyaláson végül felmentették. A büntetőeljárás során igen előzékenyen bántak vele, olvashatta a neki küldött leveleket, táviratokat és a nemzetközi újságokat, anyja és nővére pedig látogathatta őt a börtönben. A neki küldött ételcsomagokat rendszeresen megkapta, és kölcsönözhetett a börtön könyvtárából. Az őt meginterjúvoló amerikai újságírónak is csupán erkölcsi szenvedéseiről panaszkodott. Egyes vélemények szerint ez annak köszönhető, hogy a per során egyezséget kötöttek a GPU-val szabadon bocsátásáról. A per után Dimitrovot Berlinbe szállították, ahol nővére Wilhelm Frick belügyminiszternél kérte szabadon engedését. Bulgária elutasította, hogy befogadja, két társával együtt 1934. február 13-án elvesztette bolgár állampolgárságát, és 15-én megkapta helyette a szovjetet. Február 27-én repülőgéppel szállították át Königsbergbe, onnan pedig Moszkvába. A Gestapo főnöke, Rudolf Diels a következő szavakkal búcsúztatta: „Jó viszonyt akarunk a Szovjetunióval. Ha nem ez lenne a helyzet, nem küldenénk magukat Moszkvába.” Miután megérkezett a Szovjetunióba, a Kommunista Internacionálé elnöke lett 1935 és 1943 között, és ilyen minőségében hűen végrehajtotta Sztálin minden utasítását. A szervezet 1935-ös VII. kongresszusán ő hirdette meg az új sztálini antifasiszta egységfrontot, majd a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után gondoskodott a fasizmusellenes agitáció beszüntetéséről. 1939. szeptember 7-én utasítást kapott Sztálintól, hogy dolgozza ki a Komintern téziseit, amelyet a Végrehajtó Bizottság A háború és a kommunisták feladatai címen néhány nap múlva kiadott. Ebben a szociálfasizmus teóriája érvényesült, vagyis a kommunisták fő ellenségeként a „megalkuvó” szociáldemokratákat jelölték meg. A határozat értelmében az elkövetkező időszakban tilos volt nemzetiszocializmusról rosszat írni, és utasításba adták, hogy az antifasiszta értelmiséget járassák le.

Előzmény: Zicherman Istvan (437)