Persze ez világos. A Kr. u. 1-2. századi nagy hódítók alatt hatalmas hadizsákmány áramlott a birodalomba, aminek egyértelmű emlékei a hatalmas középületek Rómában, az írott forrásokban föllelhető nagy vendéglátások, pénzadományok stb. Ekkor valóban a nyerhető zsákmány nagyon is valós lehetősége vonzotta a caesarokat. A kelta világ a kontinentális Európa legfejlettebb részeként került a meghódított területek sorába, de nyilvánvaló, hogy a Földközi-tenger térségéhez képest jóval elmaradottabb volt, legalábbis városias civilizáció tekintetében. A római állam pedig ezen hatalmi, igazgatási és adózási centrumok hálózatára épült. Gondolom elsősorban ez az oka, hogy a kontinentális Európának ez a világa (Belső-Hispánia, Gallia és Britannia, illetve a Dunamellék tartományai) csak az utolsók közt lett betagozva a "nemzetközösségbe".

Ami Germániát illeti, ott Tacitus szerint Tiberius gyanakvása és féltékenysége vetett véget a "barbárok ostoraként" tevékenykedő Germanicus sikereinek. A valóságban vélhetően a számos költséges kudarc és relatív sikertelenség miatti kedv vesztés lehetett a háttrében. (Germanicus két flottát is elvesztett a viharos Északi-tengeren.)

A germánok között pedig számos rómabarát kliens jelentkezett kiszolgálni a római érdekeket. Nem nagyon tűnt fontosnak az egész ügy.

Ugyanakkor a II. századdal bezárólag a rómaiak a limest jóval előrébb vitték itt is, a mai Baden-Württemberg tartomány nyugati részét betagolva a birodalomba.