Szép napot!

 

Kálnoky László

Fosztogató évek

 

Megrázzák ősz szakállukat az évek,

s távoznak; épp csak megpihentek itt,

mint vándor aggastyánok, kik motyójuk

izmos vállaikon tovább viszik.

Alakjuk lassan tűnik el a ködben,

s míg ormótlan csizmájuk lépeget,

észre se vesszük, hogy batyuba kötve

viszik magukkal az emlékeket.

Nem vigyáztunk e tolvaj koldusokra,

nem láttuk, hogy kérges kezük hová nyúl;

fosztogatásuk úgy tűnik szemünkbe,

ahogyan a múlt bennünk haloványul.

Valakit csókoltunk egy nyári éjen,

és emlékünkből ajka íze eltűnt,

s elfeledtük ruháját, haja színét

annak, akit könnyek között temettünk.

Kincsünket mely bank széfje védi meg?

Számára titkos gödröt merre ássunk?

Pusztulóban ásít a távozó

rablók után dúlt, kiürült lakásunk.

Most ment el egy; nyomában hív a semmi.

Ideje volna tán utána menni.