Zsofika69 Creative Commons License 2013.09.23 0 0 98

Kedves drteve, Matyi 4, Yre 19 és a többiek, akik úgy gondolták, hogy nincs alapja annak a véleménynek, ami aztán a kis tavaszi vitánk kirobbanásához vezetett. Megkérdőjeleztétek állításaimat, megvádoltatok, hogy igaztalanul támadok egy embert, akit nem is ismerek. Kedves mindenki! Most jönne az a rész, hogy kárörvendően az arcotokba vágom, hogy "ugye megmondtam..."de nem teszem, mert nem ez lenne a lényeg. hozzászoktam már ahhoz, hogy az emberek a saját igazukat vélik az egyetlen igazságnak, és nem hisznek el semmit, ami nem meggyőződésük szerint való. Én sem vagyok alapvetően másmilyen, viszont egy dologban általában jó vagyok, az pedig az emberek kiismerése akár egyszeri találkozás után, gyakran ránézésre. Volt már hogy hibáztam, ez esetben én akartam legjobban jóvátenni ezt a ballépést, de meg kell mondjam, az esetek többségében helyesek a megérzéseim. Amikor Klárikával, a konyha újdonsült vezetőjével először találkoztam, rögtön tudrtam, hogy baj lesz. Nem kicsi. A beszédstílusa, az artikulációi mind-mind előre elárulták, hogy valójában fogalma sincs arról, mekkora feladatot vállalt egy egész város  intézményeinek étkeztetésével, és hogy ez nem az a kategória, amihez ő eddig hozzászokott.

Evett valaki mostanában a központi konyháról? Hallott valaki bármilyen véleményt az utcán, vagy még inkább az intézmények alkalmazottaitól? Evett valaki netán a legutóbbi aranygaluskából a múlt héten?

tényleg mindenféle rosszindulat és kárörvendés nélkül szerteném, hogy ha azok, akik engem támadtak vagy megkérdőjelezték az én véleményem, most egy picit gondolkodjanak el, vajon hogy is vannak a dolgok. hogy is van az, hogy egy konyha vezetője reggel nem a konyhán kezd, hanem a hivatalban csücsül órákig, miközben az embereit kellene inkább eligazítania reggel. Hogy van az, hogy nagyjából azonos létszám mellett valaki képtelen kiszámolni az mennyiségeket, hogy egyik nap megmarad harminc kenyér, a másikon meg el kelle menni tizet / hogy minden nap hiányzik valami és a sofőrök rohangálnak néhány kiló húsért / hogy a leves nem elég, még kell főzni, másnap meg kidobni litereket? És ugye a helyi termelők szorgalmazása milyen nemes eszme, de vajon megéri -e nekünk, ha mindenféle maradék húsokat átveszünk olcsóé, az sem baj, ha büdös? Átgondolatlanság, teljes irányítási csőd, káromkodások a konyha közepén, fejetlenség, káosz - eltekintve attól a néhány naptól amely zökkenőmentesebben alakul, nagyjából ez jellemzi Klárika főművét. Most látszik csak, hogy mennyit számít egy huszonéves tapasztalattal rendelkező vezető meg egy ugyanilyen, az embereket összefogó és irányító szakácsnő, akik tudásukat nagyon szívesen átadták volna egyébként az utánuk jövőknek, mint már említettem- ha a tisztelt városvezetésbe szorult volna némi szakmai érzék a mindent elsöprő politikai addikton túl. Akárhogy is, egyet biztosan tudok: az elmúlt 25 évben még soha nem fordult elő, hogy az óvodák kinevezett vezetője Dabason behívta volna a konyha vezetőjét és a szakácsot, hogy nézzék meg: a gyerekek nem eszik az aranygaluska sodóját, amelyen lettek szívesek durván elsózni. A legendának ezzel annyi. Voltak , akik vödörtszámra vitték anno, de most már jobb, ha nem jönnek, mert egészen máshogy vannak a dolgok itt. Remélem mindenki meg van elégedve magával, a városveztéssel, a döntéshozókkal, na és persze az agyonvédett, agyonistenített Klárikával, minden idők legnagyobb tehetségével. üdv