Erre van valami gyakorlati bizonyíték is? Amennyire én tudom a kanócot kémiai úton kezelték, ami miatt nem nagyon "szikrázott" (a lignint kivonták a kender, vagy len zsinórból) és a salétrommal kezelt kanóc egyenletesen égett. Kis nyirkosság nem oltotta ki. Komolyabb esőben meg szerintem semmilyen elöltöltős fegyver nem üzemelt kielégítően. (Hacsak nem furkósbotként, közelharcban.)

Ettől még persze igaz, hogy a kanócos fajtával az izzó szál miatt veszélyesebb és kényelmetlenebb volt a bánás, mint a biztonságosabb kovással, de ettől még "tűzhatékonyságban" a kanócos ott volt a szeren.

A kovás szerkezetnek is volt ugyanakkor gyenge pontja. A szikrázó lemez és a kő csak megfelelő állapotban adott elegendő szikrát a begyújtáshoz.

Ezért aztán annak is oka van (technológiai és szervezeti-igazgatási egyaránt), hogy a kovás fegyverek tulajdonképpen csak kb. 1660 után kezdenek széles körben elterjedni gyalogsági fegyverként.