Hát nem is tudom, hol kezdjem...
Érdekes, hogy bennem két egymásnak feszülő érzés fogalmazódik a 7-ei ominózus pillanat átélése óta; alatt, után... és még azt hiszem, folytatódni is fog ez, tehát nem végleges az, ami most itt fog következni, de most, ezen a ponton mégis fontosnak tartom megragadni ezeket az érzéseket, hogy tova ne szálljanak...
Az első érzés, hogy azt hiszem, szavakkal nem lehet leírni azt, amit most 7-e jelentett azoknak, akik a Solaris jelenséget szívügyüknek tekintik. Mítikus pillanat volt látni a Solarist, hiszen tényleg nem lehet tudni teljesen biztosan, hogy mikor láthatjuk újra őket. A koncert egyszerűen hibátlan volt zeneileg, műfajában pedig igazi kuriózum, hiszen valójában nem koncertről volt itt szó a szokványos értelemben, hanem egy előadásről, múltidézésről, időutazásról... (több volt ez, vagy más, mint egy szimpla koncert, bensőséges és műfajfeszegető). Nem tudom, ki gondolta a koncert előtt, hogy ez így kerül a porondra, én nem, az biztos. Megleptek a fiúk, újból igazolták azt, hogy a Solaris háza táján semmit sem lehet kiszámítani, biztosra jósolni.
Ezzel párhuzamosan azonban legalább ennyire erősen kering bennem egy olyan érzés, amely a fentiekhez kapcsolódik ugyan, de annak valahogy mégis ellenhatása... Egy részről, folytassuk itt a műfaj kérdésével, de most e felől az érzés felől közelítve... Nem vagyok teljesen meggyőződve afelől magamban, hogy egyet értek-e a fiúk műfajválasztásával... Ez a történetekbe, sztorikba ágyazott zenei betétekkel tarkított előadás számomra azért valamilyen szinten zavart is eredményezett... Egy részről azért, mert a sztorivonal rendre széttördelte a koncertélményt; én magam részéről nem tudtam úgy elmélyedni a zenei bűvöletben, mint amikor felteszem a lemezeket, avagy megnézem a koncertfelvételeket... Két zenei darab között a sztorik ideje épp elég volt ahhoz, hogy "felszálljon a köd", a zenei ködvarázs... Így nekem olyan érzésem volt végig, hogy nem egy Solaris-koncertet hallgatok épp, hanem egy Solaris-tanulmányt kísérek figyelemmel a zenekar előadásában... Ez azt jelenti, hogy egy valódi koncerten "eljátszanak" egy darabot, aztán a következőt, és a következőt, de itt nem ez történt... itt már sokszor eljátszott, sokszor hallott darabokhoz a zenekar maga készített, illetve előadott egy tanulmányt, egy előadást... Ez olyan, mint Madáchot olvasni, illetve egy tanulmányt olvasni Madách Ember tragédiája c. művének egy-egy színéről, amit mondjuk ő maga írt, lapszéli jegyzetekkel, stb...
A problémám igazából nem is azzal van, hogy egy ilyen műfajba csöppentem (hisz magam is egyfajta humántudós lennék, szeretem a jól megírt tanulmányokat...), hanem a legnagyobb problémám, hogy az előadás műfajának szokatlan, újszerű természetén kívül maga az előadás tartalma maga semmilyen szinten nem volt gyakorlatilag új... Ha valaki felteszi a Solaris Live in Los Angeles DVD-t, az extrákban a fiúktól személyesen hallgathatja meg a Solaris-sztorik legjobbikait, ezen túl a koncert zenei felvételében rendre megtalálja azokat a stílusjegyeket, amelyeket a fiúk most újrateremtettek 7-én is (gondolok itt Kollár dirigáló-showjára, vagy Kisszabó gumi-boogie-basszusozására, az ominózus szinti-lepedőre...).
Persze volt egy két apró újdonság (Csabi zongora-darabja leginkább). De ezek az újdonságok csupán lábjegyzetek egy olyan történethez, amelyet sokan annyira jól ismerünk és szeretünk...
Ebből az érzésből közelítve meg merem kockáztatni, hogy a koncert gyakorlatilag fiaskó volt, de ezt úgy írom, hogy nekem is fáj már most, hogy leírtam... de őszinte akarok lenni, mert egyébként nem tudom megosztani senkivel ezeket az érzéseket, és lehet, hogy valaki meg tudna győzni, hogy ezt rosszul érzem...
Azt hiszem, illanatnyilag bennem mindkét érzés erősen dominál... egy részről hihetetlenül örülök, hogy végre személyesen láthattam a fiúkat játszani (igen, még soha nem láttam őket élőben...), más részről viszont kicsit ráncolom a szemöldököm amiatt a múltidézés miatt, ami már a nosztalgia veszélyét hordozza magában... Hiszen a legutóbbi időkben a Solaris csak olyan kiadványokat adott ki, amelyek a múlt zsenialitásából élnek, azt élik újra (Ott van a Live in Los Angeles DVD legprominensebben), és most itt ez a koncert is, ami az említett DVD függvényében már kicsit plágium-gyanús színbe is kerülhet... Kicsit félek, nehogy a hátrafelé tekintés meggátolja, hogy a bandával kapcsolatban egy valódi jövőről is gondolkozhassunk, egy olyanról, ahol tényleg olyan album születik, ami vadonat-újként hónapokra hatalmába kerít, és aztán örökre, ill. olyan koncertek, amelyek valódi koncertek, 2 és fél óra masszív, extatikus, a Solaris minden korszakában kalandozó repertoárral... (Ha én állítottam volna össze repertoárt, akkor az első korszakból a NOAB, Óz, Éden, Viking, Los Angeles 2026 darabokhoz - amelyek, tegyem gyorsan hozzá, magasan az est fénypontjai voltak - gyorsan hozzátettem volna a Marsbéliről a nagyszvittet meg a Solarist, aztán a Nostradamusról még sokmindent,+ legalább egy olyan új darabot, ami 10 perc felett van, és teljesen új... és máris egy dream-koncerten lettem volna!!! Remélem, hogy egy ilyen koncertnek is eljön az ideje hamarosan!!!
Az érzéseimmel senki érzéseit nem kívánom megsérteni, senki élményét és örömét nem akarom elrontani!!! Igazából hálás vagyok, és a zenekarnak a legnagyobb tiszteletem és szeretetem küldöm, gratulálok a koncerthez, mert akárhogyis, de ez egy minőségi, átlagon felüli produkció volt, Solarishoz méltó!!! És tudom, hogy ez egy sorozat első darabja, és ebben a sorozatban hajj, mi jön még... nem fogom kibírni, amíg eljönnek a mítikus pillanatok!!!
