Na mármost, ha az ember akár egy mai földrajzi térképet a kezébe vesz, amiben van csapadéktérkép a mai földközi-tengeri térségről, akkor máris láthatja, hogy a térség, mint olyan általánosságban egyáltalán nem csapadékszegény. Sőt tulajdonképpen meglehetősen logikus módon a tenger párolgásából kicsapódó esők a partok közelében, különösen ahol hegyek is a fellegek útját állják, illetve a megfelelő szelek is adottak, elég jelentős csapadékmennyiséget eredményeznek.

Ez magyarázza például azt a jelenséget, hogy mondjuk az Algír és Tunisz közti partszakasz jóval csapadékosabb, mint mondjuk hazánk. De Líbia esetében is van két csapadékos "oázis", nem meglepő módon az egyik Tripoli, a másik pedig Bengázi környezetében. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy Délnyugat-Spanyolország (a Sierra Nevada, illetve Málaga-Algeciras térsége) szintén egy ilyen a környezeténél csapadékosabb, ezáltal a mezőgatdaság számára kedvezőbb területet alkot. Ehhez érdemes még azt is hozzávenni, hogy ezen a területen az éghajlat adottságai miatt a tavaszi virágzás is korábban zajlik, mint a kontinens más részein, azaz a vegetációs időszak is hosszabb.

Ha a mai csapadékmennyiség általánosságban nem is tekinthető kevésnek, azt azonban még mindig meg kell fontolni, hogy  az ókorban talán az éves csapadékmegoszlás egyenletesebb lehetett. Legalábbis egy ilyenfajta kiegyensúlyozottabb vízellátásra enged következtetni Ptolemaiosz földrajztudósnak egy följegyzése, ami (sajnos csak egyetlen) egy év csapadékos napjainak számát adja meg havi bontásban. Ez alapján, szemben a mai állapottal, amikor Egyiptom tengerparti részén gyakorlatilag csak a téli hónapokban esik az eső, szinte minden hónapban volt legalább egy csapadékos nap. (Kivéve augusztus hónapot.)