cirrocumulus Creative Commons License 2013.09.06 0 0 5556

És egy egészen friss cikk:

Gőzerővel készül a szombati duplára a Solaris

 

Ezt most ide is másolom, mert annyira jó olvasni az érzéseiket :o)

 

Gőzerővel próbálnak a Solaris zenekar tagjai, hiszen már csak egy nap, és ITT AZ IDŐ! Hét év után megint a Művészetek Palotájában játszik szombaton a csapat, 16 és 20 órakor. A közös zenélés szünetében arra kértük a tagokat, hogy néhány mondatban osszák meg velünk gondolataikat.

 

Bogdán Csaba: A próbaidőszak, a koncertek olyan, mint egy időutazás, vissza a fiatalságunkhoz. Semmit sem változtak az érzéseink, a benyomásaink, a hangulataink. Jó érzés, hogy még mindig együtt vagyunk, együtt zenélünk, és a közönség is vár és szeret minket.

Erdész Róbert: Minden egyes koncertet, találkozást a közönséggel ajándékként fogunk fel. Hihetetlen, hogy még 33 év után is kiváncsiak ránk, még mindig szeretik a zenénket. Csak nagyon mélyen volt bennünk, hogy dupla előadás lesz, és tessék, sikerült!!! Köszönjük!!!


Gömör László: A dobok mögül is szép a világ, nagyon várom már a koncerteket!

 

Kisszabó Gábor: Óriási élmény újból együtt zenélni a régi társakkal, megint találkozni a Solaris zenéjével. Mintha nem teltek el volna hosszú évek, rögtön egymásra találtunk. Mi és a zene. 

Kollár Attila: A mostani koncerteken az első 2 év szerzeményeit játsszuk el, nagy élmény újból felidézni a régi, közös élményeket, dalokat. Jövő ősszel folytatjuk, szintén a MÜPA-ban. Jön a Marsbéli krónikák!!!

Seres Attila: Mivel a dalok kronológiai sorrendben hangzanak majd el, koncert elején leszek a színpadon. Na, meg a végén! 

Tereh István: 
Fantasztikus élmény látni újból együtt zenélni ezt a csapatot! Ugyanolyan minden, mint régen. Hülyéskedés, egymás húzása, emlékek felidézése. Apropó, az előző mondat elemei a színpadon is előfordulnak majd, hiszen nem csak zene lesz, hanem ott is jókat fogunk beszélgetni!

 

A Solaris szombat délutáni koncertje 16 órakor kezdődik a Müpában, az esti 20 órakor.