Kékdroid Creative Commons License 2013.08.20 0 0 13352

Tapasztalatok augusztusból, vonatozós nyaralásról (vigyázat, hosszú):

 

EC 130 "Varsovia" (Budapest-Keleti - Warszawa Centralna):

Rögtön a Keletiben azzal szembesültünk, hogy a kocsit, amelybe a helyjegyünk szólt, kisorozták. A helyünket viszont rögtön a következő sorszámú kocsiban kipapírozták, korrekt. Ebből szerencsére később sem volt problémánk.

A kisorozott kocsi miatt igazán nagy tömegjelenet csak Pozsony és Břeclav között alakult ki, néhány álló utassal. A mi kocsink klímája Ostraváig csak gyengélkedett, onnan viszont feladta a küzdelmet. Szerencsére a buktathatós kis ablakokat ki lehetett nyitni, és máris jobb levegőnk lett.

Késés: indulóban Pozsonyból +5', Bohumínból +24', Sosnowiec Gł.-ből +44'. Warszawa Centralnán érkezőben már +57'. Néhol olyan pályahibák voltak, főleg a cseh és a lengyel szakaszon, hogy majd' leesett a söröm. :)

Piros pont: a lengyel szakaszon két vasutas minden állomás után végigsétált a vonaton, vizet/üdítőt és kekszet osztogattak az utasoknak.

 

TLK 10011 "Hańcza" és a litván folytatása, D394 (Warszawa Centralna - Trakiszki - Šeštokai - Kaunas):

A helyjegyünk a lengyel vasút egy kevéssé jól sikerült kocsijába (B8bnopuz) szólt: kicsit büdös volt, és nem minden ablak nyitható. Az ülések viszont kényelmesnek bizonyultak, elegendő lábtérrel. Helyet cserélni Białystokig esélytelen lett volna, a vonat tömötten közlekedett. Onnantól az utasok szép lassan leszállogattak. Trakiszkiig már csak a határt átlépni szándékozók maradtak, összesen 28-an. Egy utas volt litván, a többiek harmadik országbéli turisták, főleg angol nyelvterületről, meg mi ketten Magyarországról.

Trakiszki - Šeštokai között vágányzár volt, pótlóbusz vitt át, mellékutakon. Olyannyira mellékutakon, hogy hosszabb szakaszokon valami murvás dűlőútra tértünk. A sofőr elég kíméletlenül nyomta a gázpedált a régicske Mercedesen.

Šeštokaitól egy DR1AM vitt tovább, a kezdeti 28 főhöz képest az utasok létszáma Kaunasig még meg sem duplázódott. Egy renitenskedő helybélit érvényes jegy hiányában a jv. hölgy úgy lerakott Kalvarija állomásán, hogy csak úgy nyekkent. A vonatunk kényelmes, műbőr ülésekkel, 2+2 székkel egy sorban, középen tánctérnyi folyosóval. Szimpatikusabb, mint az ukrán motorvonatok, 3+3 üléssel.

Utastájékoztatás: a lengyel vonaton valami halvány géphang.

Késés: Trakiszki érkezőben +9', a többi járművel már nem késtünk, sőt. A litván oldalon a menetrend igen-igen lazának tűnt.

Piros pont: Šeštokai állomáson lehet kártyával is fizetni. Ez csak azért akkora nagy szám, mert a faluban a vasúti személyforgalmat napi 1 pár vonat jelenti belföldre és 1 pár külföldre... hátha lesz még több is, ha elkészül a Rail Baltica? De akkor meg ki akarna majd pont Šeštokai-ról /-ra utazni? =)

 

D393 és a TLK 10012 "Hańcza" (Kaunas - Šeštokai - Trakiszki - Warszawa Centralna):

Kaunas - Šeštokai között újra egy DR1AM vendégei lehettünk, ezúttal plüssüléses változat jutott, soronként 3+2 székkel. Šeštokai - Trakiszki között megest pótlóbusz, ezúttal egy Setra, ezt a sofőrje kímélte, mint a hímes tojást, de így is pontosan értünk át Lengyelországba. A határt a vonat(pótló)val huszonegynéhányan léptük át.

A helyjegyünk pontosan ugyanabba a kocsiba szólt, mint idefelé, de a szél most "jófelé" fújta a szagokat. A tömeget nem éreztem olyan súlyosnak, talán, mert Białystokban +3 kocsit kapott az alapból is hat kocsis vonat.

Utastájékoztatás: ugyanúgy halvány géphang, mint kifelé.

Késés: olyan nem volt.

Piros pont: ld. a késést. :)

 

EC 533 "Rákóczi" (Kassa - Miskolc):

Pontos vonat, jól működő klíma, kevés utas. A vonat végén jött lezárva egy Bc kocsi, kölcsön az Adriára. Előtte pedig még egy lezárt kocsi, egy Startos Bmz, iránytáblája szerint a páros Rákócziban közlekedett.

 

Volt több vonatozás is, Litvániában, Lengyelországban és Szlovákiában, de azok belföldi járatok voltak. :)

 

-Kékdroid-