Köszönöm a barátságos fogadtatást kedves Choal!

A valóság az, hogy nem minden történet végződik "csattanóval". Az a kisebbik része. A vonaton, a BKV-n utazva, a boltban, vagy épp a koleszban sokszor csak egy-egy pillantás, vagy ráeszmélés jut hogy "jé, hát te is?". Vagy jobb esetben egy cetli telefonszámmal, meg egy kedves mosollyal…
Néha mélyebb nyomot hagy az ember lelkében egy ilyen izgalmas helyzet, mint a konkrét testi élmény.
Persze az fölöttébb érdekes, hogy ezek döntő többsége akkor történik, amikor épp kapcsolatban vagy, és nem keresed. Amikor egyedül vagy, és keresnéd olyankor a kutya se néz meg… :-(
Én legalábbis ezt tapasztaltam. Szerintetek is?

 

És hogy a többiek se haragudjanak meg rám:

Magyarország egyik ismert üdülő-, és fürdővárosában szerettünk volna tölteni pár napot Gáborral. Az első nap délelőttre fürdőzést, a délutánra pedig egy sétát terveztünk.
Szerettük ezt a helyet, mert mindketten jártunk már itt gyerekként külön-külön is, mikor még nem ismertük egymást.

 

A fürdőben, mint két haver kellemesen beszélgettünk el a hozzánk csapódott lányokkal. Ma is megmosolygom a történteket, ha eszembe jut, hogy megadták nekünk a telefonszámukat. Ha tudták volna...
Szeretek lányokkal beszélgetni, bár haverkodni sokkal könnyebb úgy, ha tudják, hogy ugyanabban a csapatban játszunk. :-)

 

A fürdőzés után kettesben indultunk kirándulni.
Gábor vadítóan nézett ki. Felsőtestének napbarnította kontúrjait láttatni engedte a fentebb hanyagul be nem gombolt inge, fehér halásznadrágja alól kikandikált a férfiasan izmos vádlija.
Beszélgetés közben bátortalanul, hogy mások ne sejthessék - bele-belenéztem azokba a világítóan kék szemekbe, melyekben ott kavargott a férfiasság, és titokzatosság békés tengere. Tudtam, hogy milliószor nézhetem, mártózhatom meg benne, akkor sem fejthetem meg, mindig titok marad számomra. Titok, hogy hogyan létezhet a világon ilyen vonzó fiú, és az is, hogy miért vagyok olyan szerencsés, hogy pont engem választott?

 

A kis várost békésen zöldellő erdő öleli körül. Felette a lustán elterülő domboldalon egy bolondosan kanyargó utca folytatásában található meg a párezres kis település egyik nevezetes pontja: a kilátó. Gyerekkori emlékeim alapján itt ugyan csodálatos a panoráma, de rémisztően magas az építmény (legalábbis nekem). Jó idő esetén tisztán látható a város, a közeli tó, illetve a dimbes-dombosnak becézett megye vidéke (talán a Balaton is?). A kilátó tövében egy borozó üzemel. Innen kellemes sétautak vezetnek a parkerdő területére.
Nem is értettem Gáboromnak miért volt olyan sürgős ide a séta, mivel úgy tudtam, hogy a borozó csak időszakosan van nyitva. Most is nagy eséllyel zárva kellett lennie a városban tartott ünnepség miatt.

 

Mivel alapesetben félős vagyok, így magabiztosan nyugtáztam, hogy itt aztán nem fog történni semmi „olyan”. Feltűnhetett volna az izgatottan csillogó szempár...
A kilátó tövében konstatáltam, hogy bár a borozó tényleg zárva van, de legalább emberek sincsenek. Teljesen kihalt környék fogadott minket, mert mindenki a belvárosban meghirdetett rendezvényen volt. Ennek kifejezetten örültem, mert arra gondoltam, hogy a napnyugtát kettesben tölthetjük el.

 

Lassan haladtunk felfelé a lépcsőn. Minél feljebb voltunk, annál rosszabbul kezdtem érezni magam, mert előjött az a fránya tériszonyom. A végén már úgy kapaszkodtam a korlátba, mint a vizes macska a faágba az árvíz idején. A büszkeségem nem engedte azt mondani, hogy "bocs rettenetesen megijedtem, mi lenne, ha most azonnal visszafordulnánk". Próbáltam tehát megjátszott magabiztossággal továbbhaladni.
Nem nevetett ki, és úgy tett, mintha észre se venné. Ismert már.

 

A legfelső negyedik szintre érve hirtelen ölelt magához. Megijedtem, hogy mi lesz, ha valaki észrevesz minket, ezért eltoltam magamtól.
- Érzem, hogy remegsz. Talán most már nem félsz annyira? - kérdezte pimaszul mosolyogva.
- Nincs semmi bajom, dehogy félek! Itt viszont nem történhet semmi "olyan"... - válaszoltam megszeppenve. Sikertelenül próbáltam jobb belátásra bírni, mert azonnal megcsókolt.
Engem mindig egekbe röpít a mézédesen bűnös érzés, ha fiúval csókolózom. Most ezt tetézte az, hogy mindez nem a négy fal között, hanem "az egész világ fölött" történt.
- Csak ketten vagyunk - mondta, miközben határozottan megragadott.
- De én itt nem... - próbáltam volna magyarázkodni, de ekkor újabb csókjával ismét elnémított.
A kis aljas tudta, hogy ezzel kegyetlenül fel tud izgatni, és el tud csábítani. Féltem ugyan a lebukástól, de felkorbácsolta a vágyaimat az a tudat, hogy olyan dolgot teszek, amit nem szabad. A tiltott gyümölcs mindig édesebb, és ennek az édességnek nem tudtam ellenállni. Mindig elérte, amit akart. Most is.
Átadtam magam az érzésnek, és élveztem, ahogy örvényként magába ránt. Alig kaptam levegőt, mikor a szemembe nézve határozottam megmarkolta az ekkor már ágaskodó farkam. Aztán megcsókolta a nyakam.
Észveszejtő gyorsasággal kezdte verni a farkam, és közben végig a szemembe nézett. Tudta, hogy ezzel zavarba hoz, és ezt különösen élvezte. Belenyalt a fülembe, én pedig csak vonaglottam a kéjes szorításban. Rettenetesen zavart, de ugyanakkor fel is izgatott ez a kiszolgáltatott helyzet. Nem tudom mennyi ideig tartott ez a mennyei állapot. Mintha megállt volna az idő. Nyitott szemmel kémleltem a környezetet, nem jön e valaki. Helyesebben mondva próbáltam - de figyelni nem tudtam, mert elborította a testem a kéj. Remegtem, de nem tudtam, hogy a lebukástól való félelem, vagy az izgatottság miatt. Kapkodtam a levegőt, és hirtelen, minden átmenet nélkül egyik pillanatról a másikra villámgyorsan közeledni kezdtem a csúcsponthoz. Észrevette, és még erősebben markolt meg, aztán hirtelen megharapta a fülcimpámat. Elkezdtem remegni, mert ezzel átlökött azon a láthatatlan határon, ahonnan már nincs visszaút. A csúcspontra repített. Csak ezt várta, és rögtön bekapta a farkam. El akartam tolni, de nem engedett, hiába tiltakoztam. Alig kaptam levegőt, és úgy hörögtem, mintha fojtogatnának, miközben a szájába élveztem.
A nagy részét lenyelte, kicsi részét a szájában hagyva csókolt meg. Még korábban alakult ki ez a hagyomány, és a közös "pervink" lett.

 

Akkor ott sajnos viszonozni nem tudtam neki ezt a kedvességet, mert az idő miatt el kellett indultunk. Az ég nagyon felhős lett, így a napnyugtanézés is elmaradt.
Nem értünk időben a szállásra, már útközben eleredt az eső. Úgy néztünk ki, mint az ázott ürgék, mire fedett helyre értünk. Ma is emlékszem hányan bosszankodtak a félemaradt rendezvény miatt, mi pedig csak mosolyogtunk magunkban. Azóta is jó emlékkel gondolok a történtekre, és nem a tériszony jut eszembe, ha arról a fürdőhelyi kilátóról hallok...