"Augusztus 27.-én az osztrák kormány emlékiratot (korabeli magyar fordításban „statusiratot”) intézett az uralkodóhoz. Ebben kifejtette, hogy a magyar kormány intézkedései ellentétben állnak a Pragmatica Sanctioval, sértik a birodalom egységét, s azt kívánta, hogy a had-, pénz- és külügyet helyezzék újra egy „legfelsőbb állományi kormányzat” irányítása alá."

"Az emlékiratot a király átküldte István nádorhoz, az pedig a minisztertanács elé terjesztette, amely elutasította az osztrák kormány kívánságait. Tehát az osztrák-viszonyt illetően lényegében a későbbi 67-es kiegyzést utasítottuk el 48-ban. "

 

 

Ezzel szemben:

"A nádor megállapíthatóan szeptember 3-án közölte a kormány tagjaival az osztrák minisztérium emlékiratát (az államiratot), amelyet a király augusztus 31-én küldött meg. Ez a hírhedt dokumentum az önálló pénz- és hadügyeket a Pragmatica Sanctióval összeegyeztethetelennek jelentette ki, s egyben annak a nézetnek adott hangot, hogy az uralkodónak - miután március 15-én az örökös tartományoknak is alkotmányt ígért - nem lett volna joga a III. törvénycikket szentesíteni. Az emlékirat végkövetkeztetése, hogy az osztrák császárságtól különvált magyar királyság léte "politikai lehetetlenség".

A kormány tagjai a dokumentumot két hétig nem hozták nyilvánosságra, s arról az országgyűlés nyilvános ülésén nem esett szó."

Urbán Aladár (Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története)

 

3. § Ő Felsége, s az Ő távollétében a nádor s királyi helytartó a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar ministerium által gyakorolják, s bármelly rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak ugy érvényesek, ha a Buda-Pesten székelő ministerek egyike által is aláiratnak.

 

Vagyis lófaxt akart kiegyezni az osztrák kormány, ők mindent vissza akartak csinálni.

 

"Jellacsics már augusztus 26-án futár útján értesítést kapott Bécsből, hogy a császári udvarnál elismerték a horvátok és szerbek ügyének igazságát, s "ezt nemsokára az udvar is ki fogja jelenteni".  Igéretet kapott arra is, hogy amint a harctérre indul, a június 10-i "becsmérlő manifesztum is fog vonatni". Ha pedig megkezdi hadműveleteit, "az udvar a béke helyreállítása érdekében" nyíltan fog fellépni "a nemzetiségek jogegyenlősége alapján".  Sőt már egy császári biztost is kineveztek e célra. Minderről, s a közeli támadásról augusztus 28-án értesítette Rajasicsot. "A napokban a magyar határnál jelentékeny erő fog összegyűlni, aztán előrenyomolunk és támadunk: biztosra veszem győzelmünket" - írta."

Hermann Róbert (Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története)

 

Hogy mit kaptak a magyarországi szerbek, románok, szlovákok a "nemzetiségek jogegyenlősége alapján" az osztrákoktól a szabadságharc leverése után az közismert. Úgyhogy emiatt felesleges ekézni Kossuthot, mert a Habsburgok ugyanazt a - szerinted - "kalandorpolitikát" folytatták a nemzetiségekkel szemben. Csak ők - Kossuthhal szemben - ígérgettek nekik mindenfélét, jól felhergelték őket, amíg szükségük volt rájuk a magyarok hátbatámadásához. Aztán az ígéretekből persze szinte semmi sem teljesült, hacsak a rövid életű Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot nem tekintjük annak. Oszd meg és uralkodj. Ennyi.

 

Jellacsics csapatai már augusztus 31-én megszállták a túlnyomó részt olasz lakosságú Fiumét, mely lojális volt a magyar kormányhoz.

 

"Szeptember 5-én a magyar országgyűlés küldöttséget indított a királyhoz, melyet Ferdinánd 8-án fogadott. Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke az ország veszélyeztetett állapotáról beszélt, s kérte a felterjesztett törvények szentesítését, gyors elhatározását. A király semmitmondó válaszában az ország integritásának és uralkodói jogának megvédését ígérte, valamint azt, hogy a felterjesztett törvényeket megvizsgálja, s a már meglevőket meg fogja tartani."

Urbán Aladár (Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története)

 

A küldöttség 10-én este érkezett vissza Pestre, Jellacsics csapatai másnap átkeltek a Dráván.