allurmáni Creative Commons License 2013.08.11 0 0 30

Akkor most ugranék egy nagyot az időben és feltennék egy kérdést, amire egy másik fórumon nem tudtak választ adni. 465.-ben járunk, a Nyugat-Római birodalomban:

Meghalt Libius Severus, a nyugati augustus. A magister militum, Ricimer legszívesebben pártfogoltját, Olybriust látná vállán a bíborral, a keleti császár, I. Leo és köre azonban nem díjazzák a germán eféle önálló császárjelölését, annál is inkább, mivel maga egyeduralmi terveket dédelget. A huzavona másfél évig tart, míg végül Leo bizalmasa, Procopius Anthemius kerül kinevezésre.

A kérdésem, hogy ezen másfél év alatt mégis ki uralkodott a Nyugati Birodalomban (eltekintve persze attól, hogy a hatalom valódi birtokosa Ricimer volt)? Erre vonatkozó adatot ugyanis sehol sem találtam, mintha minden, a témával foglalkozó iromány átsiklana ezen másfél év felett.