Borovszky Samu: "A ravennai udvar közönyössége, Gallia jajkiáltása és az elhagyatottság érzete a zendülő természetű brit hadsereget lázadásra sarkalta. Valami Marcus nevű katonát császárnak kiáltottak ki, de ezt csakhamar megölték s Gratianust tették helyébe, kivel négy hónap mulva szintén így bántak el. Ekkor megujult a katonák lelkében a Nagy Constantinus emlékezete. A közemberek közt találtak egy Constantinus nevűt s ezt, a nélkül, hogy meggyőződtek volna, vajon alkalmas-e az uralkodásra, feldíszítették a biborral. Mindazáltal Constantinus nem volt épen tehetségtelen ember s első pillanatra észrevette, hogy ha a hatalom birtokában meg akar maradni, katonáit foglalkoztatnia kell. Galliába vezette tehát a sereget s a lakosság nem mint lázadót, hanem mint szabadítót üdvözölte. Első dolga volt, hogy az erődített helyeken és castellumokban levő haderőt is maga köré gyüjtse s tábornokaiul kinevezte Justinianust és a frank Nebisgastot. Az ellenség főnökeivel szerződéseket iparkodott kötni, melyeket azok ép oly könnyen elfogadtak, mint megszegtek. Átengedett számukra bizonyos területeket, s mikor ezzel nem elégedtek meg, megfenyítette őket. De már ekkor Sarus, a gót származású tábornok rendeletet kapott, hogy a lázadót verje le s fejét hozza Honorius lába elé. Ez először Justinianusszal bánt el s egy ütközetben meg is ölte őt, majd Nebisgastot tette el láb alól s egyenesen az erős Valentia (Valence) ellen fordult, a hol Constantinus megvonta magát. De Constantinus nem ijedt meg; a frank Edobichra és a brit Gerontiusra bízván a vezérletet, ezek addig serénykedtek, míg Sarust kiszorították Galliából. Ekkor arra gondolt, hogy Spanyolországot is hatalmába keríti. Csakhogy a pyrenaei hegyek közt heves ellenállásra talált. Honorius négy unokaöcscse, névszerint Didymus, Verenianus, Theodosius és Logadius, kik még a nagy Theodosius kegyéből terjedelmes birtokokat és előkelő tisztségeket kaptak, összegyüjtötték alattvalóikat s rabszolgáikat, és elállották a hegyszorosokat. Egy ideig sikerrel küzdöttek; de a mikor Constantinus a főparancsnokságot Constans fiára ruházta, ki előbb szerzetes volt, s a honoriánok ezredeit – így neveztek Honorius tiszteletére némely barbár csapatokat, melyek katonai fegyelem alatt voltak – rá bízta, ennek sikerült magát keresztülvágnia. Didymus és Verenianus hűségükért életükkel fizettek. A tartomány most a honoriánok őrizetére bízatott, s ezek siettek rablásvágyukat kielégíteni. Nem törődtek a szorosok őrizetével, és a barbárok 409. őszén Spanyolországba törtek és a tartományt elárasztották."

http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/04kotet/04r04f11.htm