A Szir-darjának, vagyis a Jaxartésznek a Don folyóéval azonos elnevezése arra utal, hogy a hellének egy folyónak tekintették a kettőt. Ugyanez volt a helyzet a Hundukussal és a Kaukázussal. Mint Harmatta egy másik tanulmányában rámutat: „Arrianos (Anab. Alex. III, 25, 3 skk.) tömören leírja és elmondja, hogyan jutott el Nagy Sándor a Hindukus hegységig, amelyet a görögök a Kaukázussal összefüggő hegyvonulatnak tartottak, s ezért Kaukázusnak is neveztek el.” (Közép-Ázsia ókori történetéhez; in: Antik Tanulmányok XLVII, 2003, 63.) A görögök földrajzi látóköre ugyanis folyamatosan szélesedett Ázsia vonatkozásában, de éppen a Volga és az Aral-tó közötti térségek voltak azok a helyszínek, amelyek a legtovább homályban maradtak az antik világ utazói és geográfusai számára.

Az ókori-középkori szerzők földrajzi ismeretei valóban homályosak voltak ezeket az "egzotikus" helyszíneket illetően, ezeknek a folyóknak a nyomvonalát személyesen nyilván nem térképezték fel. De későbbi követőik számára félreértésre adhatott okot az is, hogy egy folyót tetszés szerint lehetett követni a torkolatától valamelyik forrásáig. Így az egyik esetben ezt, a másik esetben amazt a mellékvizet tekintették az illető folyam felső szakaszának. Jó példa erre az Ob és az Irtis esete. Herberstein báró elődei például az Irtist tekintették az Ob főágának, ezért írhattak arról, hogy az Ob egy tóból ered. Korunk megegyezése szerint az Irtis, az Ob mellékvize ered egy tóból. Ez a Zajszan-tó. Hasonló a helyzet a Volgával: a nogaj tatárok és a csuvasok a Kámát, illetve a Bjelaját tartották a Volga felső szakaszának Ak-Idil és Šor-Adel néven (= Fehér-Volga). A Don és a Volga Itil, Idil, Etil elnevezésének azonosságát pedig az indokolja, hogy a Volga-könyöknél csaknem egybeérnek, sőt kiterjedt árterük gyakorlatilag egy. Itt szintén nem tudták eldönteni a régiek, hogy melyik folyó milyen irányban folytatódik, legalábbis nem volt rá nemzetközi megegyezés.