1710 őszére már csak a Tiszántúlt és az észak-keleti országrészt birtokolták, ahol katasztrofális helyzet uralkodott. Szétzilálódott a közigazgatás, kevés volt az élelem, az egyre jobban dühöngő pestis pedig ezrévek szedte áldozatait a városokban, a falvakban és a hadseregben, ahol néha egész helyőrségek néptelenedtek el. A csapatok ellátása katasztrofálissá vált, mivel a háború, a rossz időjárás, a járványok pusztításai, valamint a kuruc és császári csapatok által alkalmazott "égetések", a feperzselt föld taktikája következtében a lakosság egyre kevesebb terményt takarított be.

Ld. Czigány István: Sztereotípiák ás kérdőjelek

A Rákóczi-szabadságharc hadügyi problémái (megjelent az Előadások a Rákóczi-szabadságharc történetéből c. kötetben Bp., 2004 M.T.T.)

Tehát a vereség okai többfélék: a pestis okozta emberveszteség, a császári hadvezetés erőátcsoportosítása 1708 után a magyarországi hadszíntérre, a mind nehezebbé váló pénzügyi helyzet és a hadsereg morális válsága Trencsén után.

Szerintem ezek közül mindegyik egyformán szerepet játszott abban, hogy a szabadságharc 1710 végére már utódvédharcként sem folytatható küzdelemmé sivárult, így a vitézlő rend és a főnemesség zöme is békét akart már akkorra, Rákóczi és Bercsényi lényegében bázisát vesztette.