Theorista
2013.07.18
|
|
0 0
137
|
Xenophón csataleírását nem olvastam sajnos, csak Pelopidasz életrajzát. Ugyanakkor Kertész istván Epameinóndasz életét bemutató népszerűsítő írásában említi az újszerű taktika előzményeinek kidolgozóit is. Epameinóndasz továbbfejlesztette, és elméletileg is megalapozta vélhetően az új taktikát. Ez összefüggésben lehet azzal, a hellénekre jellemző, kettősséggel, hogy szinte mindent filozófia tárgyává tettek.
Míg Pelopidasz elsősorban harcosként, azaz gyakorlati fegyverforgatóként a hagyományos katonai értékeket jelenítette meg Plutarkhosz számára, addig Epameinóndasz, a bölcselő, az elméleti államférfiúi szerepet képviseli. A görögöknél a pénzesebbek bölcselőket fogadhattak az ifjak nevelésére, s közöttük olyanok is lehettek, akik a hadakozással, harccal kapcsolatban fejtettek ki, időnként a valós háborútól eléggé elszakadt, elméleteket. Kettejük életrajzát ugyebár ellentétbe is állította. (Az utalások miatt ez egyértelműnek tűnik száűmomra, bár Epameinóndasz életrajza nem maradt fönn.) Lásd Pelopidasz "hősies", de értelmetlen halálát, szemben Epameinóndasz csatamezőn való, "jó" halálával. |
Előzmény: brave helios (135)
|
|