2012. október 4.-én kezdődött el a kézilabda csapatunk története, ugyanis ezen a napon volt az első edzés. Ekkor még hölgyek is látogatták az edzéseket, mivel csak labdázgatásról volt szó. Az edzések a Hartyán általános iskolában voltak, de nem sokkal később, novemberben már az ugyan kisebb de kényelmesebb, Neumann János Szakközépiskola tornatermében zajlottak, péntekenként. Több fórumra kitett felhívásunkra a létszám gyorsan gyarapodott, így év végére már 30 fővel üzemelt az akkor még névtelen csapatunk. Mindenki úgy gondolta, hogy itt már nem csak labdázgatásról van szó, így szeretnénk a 2013/2014-es Budapest I/A bajnokságban indulni. Hosszas szervezői munka után, 2013. március 22.-én sikerült csatlakoznunk a XIII. kerületi Hagyományörző Önkéntes Tűzoltó- és Sport egyesülethez. Az egyesület biztosít a kézilabda csapat számára egy kültéri pályát, valamint mezeket és tréning ruhákat, de ezeken kívül is támogatja a kézilabda csapatot. A Neumann után a csapt az Építőkre helyezte át véglegesen az edzéseinek helyszínét, a kedvező ár valamint jobb minőségű terem miatt, hogy az első idényre megfelelő körülmények között készülhessen. Jelenleg a csapat 20 fővel üzemel, akik között vannak volt ifi-junior játékosok, de nagy részt olyanok alkotják, akik most kezdtek kézilabdázni. Reméljük egy év múlva már más sikerekről is beszélhetünk, de addig is, nézzen körül az oldalunkon:
http://otekezilabda.atw.hu/
Amennyiben szeretne hozzánk csatlakozni, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot, elérhetőségeinket megtalálja a kapcsolat fül alatt az oldalunkon.
Összhangban az erő, HAJRÁ ÖTE!
XIII.ÖTE