yre19 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 95

Zsofika69!

A Klárika tényleg mellékszereplő, ezért nem lett volna szabad bántani.  Régóta ismerem. A szakmai tudását nem tudom értékelni, mivel  én teljesen más területen dolgozom. Viszont azt biztos tudom, hogy nem nagyképű. Kevés olyan becsületes, lelkiismeretes embert ismerek mint Ő. Amikor a Hungast nem fizette ki a dolgozókat, Ő akkor is ugyanúgy bejárt dolgozni, közel 9 hónapon keresztül egy fillért sem kapott. Sőt!!  Az önkormányzatnál sorban állhatott volna segélyért, de nem tette, pedig az áramát is levágták.  Amikor kiderült, hogy mekkora bajban van, mert már nem tudta titkolni, akkor mentek neki segíteni olyan emberek, akik nagyon közelről ismerik. Akkor kapott annyi segítséget, hogy visszakössék az áramát és, hogy legalább az elmaradt bére egy részét jogi úton érvényesíteni tudja. Ezt a segítséget nem az Önkormányzattól, nem a gimnáziumtól, nem az államtól, nem a bevándorlási vagy letelepedési hivataltól kapta, igaz nem is kért tőlük semmit.

Igen, konyhalányként kezdte e szakmában a pályafutását. Az akkori élelmezésvezetővel akkor találkozott először, amikor jelentkezett e munkakörben. Kitartásával és becsületes  munkamoráljával az akkori vezetésnek is feltűnt, hogy” talpraesett egy csaj ez”, jó ötletekkel.  Amikor az elődje elment nyugdíjba, akkor Őt is meglepte, hogy felkérték legyen az utód. Elvállalta, elvégezte erőn felül azokat a tanulmányokat, ami ehhez a munkakörhöz szükségesek. Higgye el nekem, semmit nem raktak a feneke alá!!! Sőt inkább nagyon sok mindent  elvettek tőle! De ez nem ehhez a témához tartozik!

Nem tudom, hogy Dabason az Önkormányzatnál kinek a kije, vagy vannak-e összefonódások vagy nem, de abban biztos, vagyok, hogy nem azért kapta meg Klárika ezt a pozíciót mert erdélyi, vagy azért mert Ő valakinek a valakije. Tudja mennyivel fog növekedni a havi bére? Utána érdeklődtem.  Kb. 20.000 Ft-tal.  Viszont biztosra tudom, hogy neki ez nem csak egy munkakör, vagy egy pozíció, hanem hivatás. És az, aki nap mint nap körülötte van ezt mind tudják. Ne értsen félre, biztos vagyok benne, hogy az, aki 20-25 éve van már benne, annak nagyobb tapasztalata van. Nem kételkedek benne egyáltalán. Az, hogy miért döntöttek mégis a Klárika mellett, szerintem meg kellene kérdezni az illetékeseket. Szerintem egyetlen ok lehetett az az, hogy nyugdíjas.  De ez az én véleményem.

Hogy miért nem kérte ki Klárika a véleményét attól, aki 25 éve vezeti a konyhát?  Mit gondol? Amikor először találkoztak, akkor Klárikával hűvös és elutasító volt.

---- Bocsánatot kell kérnem Öntől. Nem jellemző rám, hogy bárki gyermeke jövőjére, sorsára illetve neveltetésre bármiféle becsmérlő megjegyzéseket tegyek. Viszont annyira felháborodtam azon, hogy a Klárikát tartja minden probléma okozójának, s ezzel egyetemben az erdélyből idetelepülteket, hogy szerettem volna, ha Ön is átérzi milyen az, amikor valakit bántanak.  Úgy gondolom, hogy azokban akikben van egy csepp érzés is, ez biztos, hogy rosszul esik.  Még egyszer bocsánat.

----Igen, harag, düh, tehetetlenség. De akkor ne azokat bántsuk, aki tényleg nem tehet semmiről. .. Kérem…

Előzmény: Zsofika69 (94)