Kedves (és egyre inkább szeretett:-)  ) Pragmatikus olvtárs!

Ha elolvastad a közlekedési konfliktus tárgyában született eddigi hozzászólásaimat, világos előtted, hogy NEM adok igazat a pimasz (jöttment:-) ) valódi- vagy álbritannicának.  Neki sem, de maradéktalanul a villamosvezetőnek sem.

Az ember furcsa lény (by Frontsebész). A pillanatnyi reakcióit hatások sokasága, azok szinergiája alakítja. A szabálytalankodó igenis megijedhetett, egy pillanattal később, attól amit okozhatott volna. Ő így reagált. Ebben - szerintem - közrejátszott az EQ eleve-fejletlensége, számos más lehetséges faktor mellett. Pocsék volt, amit tett - őt minősíti. Hidd el azonban, ha a helyén egy férfi van, ha olyan a személyisége, ugyanúgy ezt teszi, nagy még rosszabbat. Talán neki áll feljebb - és ő üt, ott, azonnal. Emberről van itt szó, nem nőről avagy férfiról: ezekben a dolgokban nem múködünk másként. A villamosvezető - továbbra is azt mondom - nem üthetett volna. Akkor sem, ha - mint már másutt leírtam - tökéletesen belehelyezkedem a lélektanába (hiszen ember! - és én is az vagyok). Kézenfekvő, hogy pillanat tört része alatt élte át, realisztikusan, megtörténtként, a halálos balesetet és követklezményeit, a saját életére: bűntudatot, lelkifurdalást - majd ugyanennek az ellentétét: a katartikus megszabadulást a szörnyű feltételezéstől. Érzelmi hullámvasútra került. Értem őt. Nem tartotta meg az önkontrollja maradékait sem. Részben értem, de nem fogadom el, nem mentem fel a pofon alól.

Az általad modellezett helyzet (erőszakos cigánytámadás, erőszaktétel) vonatkozásában: jaj nem. Korántsem vagyok elszállt "pacifista". A védekező célú, védekezésre alkalmassá tévő erőszakot nem kell száműznünk az életünkből, eszköztárunkból. Sőt: annál jobb, minél felkészültebbek vagyunk az alkalmazására. Nem gondolom, hogy ha nem bántok senkit, engem sem bántanak. Résen vagyok minden pillanatban - és nem is volna ellenemre, ha fegyverem lehetne, legálisan. Indokolt esetben egy pillanatra nem haboznék használatba venni. Arra kell szocializálnunk a gyermekeinket, hogy ne riadjanak vissza az önvédelemtől. Ha bántanak, "üsd, vágd, nem apád" - de, az Istenért, a saját, civilizált kapcsolatrendszerünkből száműzzük az erőszak "érvét". Nem állja meg a helyét a verbalitás kontra fizikai fölény. Nem és nem. Az a verbalitás a férfinak is adottsága: tessék, érveljen, ellenérveljen, vitatkozzék - ütni pedig, mondom: csak ha a másik már kezet emelt volna rá.

Biztos, hogy maradnak köztünk véleménybeli különbségek, de arra is a nyakamat teszem, hogy nem fogunk miattuk....ölre menni:-))))

Ugye, nem?:-))))