A napokban beszélgettem hitehagyáshoz vezető aggodalmaimrol egy vénnel, aki minden alkalommal meghallgat, amikor csak találkozunk. Felvetettem, hogy már tíz éve is megvoltak bennem a kételyek, amikor még nem a blognak köszönhetem ezt, de akkor még csak néhány erős véntársammal beszéltük meg ezeket. Próbáltam túllépni rajtuk, de nem hírdettem senkinek, nem foglaltam bele a programjaiban, stb., mint ahogyan ezt már korábban jeleztem is.
A testvér megkérdezte, miért nem mondtam akkor le a véni tisztségemről, hiszen ez nem volt korrekt dolog részemröl.
Kérdeztem, hogy miért kellett volna?
-Azért, mert, ha valaki nem ért teljes mértékben együtt a szervezet tanításával, még Jehova Tanúja sem lehet.
Én azt mondtam, nem egy szervezet tanúja vagyok, hanem Istené, én neki adtam át magam, nem embereknek.
A gondolkodás tehát azonos mindenütt a világon, nem számít a Biblia, a fontos a szervezet. Amennyiben nem hiszed az emberi irányítást és nem azonosulsz vele maradéktalanul, hitehagyott gyaul vagy.
Valahol meg lehet érteni ezt az álláspontot, mert ahol nincs Isten a tervben, ott ez nem annyira feltűnő.
A hitehagyás nem érinti az Isten akaratát, a benne való maradéktalan hitet és bizalmat, semmi köze Jézusban és az Ő váltságáldozatában történő hitedhez. A hitehagyás ennél magasabb értelmet feltételez, mégpedig azt, hogy hiszed-e azt, amit saját magukat kinevező, Isten egyedülálló vezetését élvező emberek törvénygyűjteményét illeti. Ez a valódi hit, aki ezt elhagyja, azt a tartaroszba kell taszítani, anélkül, hogy köszöntenéd.