A Kancsendzönga alacsony területekről látható (l. itt), így a környéken lakóknak viszonylag régóta kialakulhatott az a képzete, hogy öt csúcsa van. Azonban nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem azért látunk mi is öt jelentős csúcsot, mert a helyiek ezt a képzetet örökítették ránk. A 3D-s topológia alapján szerintem lehetne több és kevesebb csúcsot is számolni (l. itt). Az ötös szám pedig a véleményem szerint nem független attól, hogy ez a hindu (így buddhista) tipológiában egy kitüntetet szám: vö. az öt érzék, Buddha öt szabálya, öt tanítvány, öt rendje stb.

 

A tibeti nyelv szigorúan egy szótagos szavakból áll, de annyira, hogy az elő- és utóképzők is puszta mássalhangzók ebben a nyelvben. Így nem meglepő, hogy a négy szótagos nevet négy összetételi tag alkotja. Ez egyébként a magyarban is lehetséges lenne (ha a nyelv tolerálná az ilyen összetett jelöletlen összetételeket), vö. „nagy-hó-öt-tár”.

 

A tibeti nyelv helyesírása fonetikus, de egy régi állapot őrzött meg, amelyben az elő- és utóképzők miatt bonyolult szerkezetű mássalhangzó-torlódásos szótagok vannak. Ezzel szemben mára a beszélt nyelv egyszerűsítette ezeket a szótagokat, és az eltérő mássalhangzó-torlódások eltérő zenei hangsúlyviszonyokat eredményeztek: hasonlóképpen, mint a kínaiban, csak ott az ideografikus írás miatt nem szembesülünk a régi állapottal. Szintén a kínaival párhuzamos az, hogy a nyelvjárások szóban egymás számára kölcsönösen érthetetlenek (mivel a régi bonyolult szótagok eltérően egyszerűsödtek), miközben az írásos alak azonos. Emiatt – mint a kínai esetén – valójában inkább több nyelvről van szó, mint egy nyelv nyelvjárásairól.

 

Az átírásban tehát két utat járhatunk: a klasszikus írásos forma átbetűzését vagy a kiejtett hangsor magyar fonetika szerinti átírását. Mivel a nyelvjárások nem egységesek, a kiejtés szerinti átírást a leginkább normának tekinthető lhaszai dialektusra alapozzák. Ez alábbiakban megadom a hegy nevének tagjait az írásos forma magyaros átbetűzésével, valamint fonetikai átírással a lhaszai ejtésüket (a zenei hangsúly nélkül):

 

གངས gangsz [kaŋ] ’hó’ – ཆེན csen [tɕʰen] ’nagy’ – མཛོད mdzod [tsøʔ] ’kincseskamra, raktár’ – ལྔ lnga [ŋa] ’öt’

 

A szótag eleji zöngés betűk hehezetlen ejtést jelölnek, a zöngétlen párjuk hehezettet. A hehezetlen zárhangok bizonyos nyelvjárásokban bizonyos hangsúlyviszonyok közt zöngés ejtésűek lehetnek: ez teszi az első és a harmadik tag ilyen különbségét.

 

Az angol Kan(g)chenjunga [kæŋ.tʃen.dʒʌ.ŋə] és a magyar Kancsendzönga [kɒn.tʃɛn.dzø.ŋgɒ] egyaránt jó átírásai a tibeti [kaŋ.tɕʰen.ts̬øʔ.ŋa] névnek, hiszen természetesen a befogadó nyelv diktálta hanghelyettesítéssel kell élni. Az egyetlen meglepő az angol j [dʒ] lehet, de a [dz] hang szokatlan az angolban, így itt is indokolt a hanghelyettesítés. Ezt erősíti, hogy ez a változás a nepáliban (és a hindiben) is megtörtént, vö. कञ्चनजङ्घा [ka.ɲtʃa.n(a).dʒa.ŋ.ɡʱa:]. Az angolok pedig délről érkezve ismerték meg a környéket. Nepáli befolyásra utal az angol Kanchenjunga forma is a ng helyetti n-nel.