Sok minden kavarog bennem a Doorsszal kapcsolatban, amik Ray halála kapcsán újra előjöttek. Egyrészt olyan 12 éves korom óta (17 éve! Öregszem...) az öt kedvenc zenekarom között van és nem hiszem, hogy valaha is kikerülne onnan. Másrészt a valaha volt legjobb koncertzenekarnak tartom őket, hiába, hogy filmfelvétel alig maradt róluk, az egyetlen teljes felvételen (a tavaly újra kiadott '68-as Bowl) meg Morrison nem igazán volt formában. De a koncertfelvételek, nekem elsősorban a detroiti (1970. május) mindenképpen azt igazolja, hogy amikor Morrison formában volt, nem volt párjuk és a mai napig felvennék a versenyt bárkivel.

Az viszont zavar, hogy ha nem is egyből Morrison halála után, de a végleges feloszlás óta eltelt években mennyire Morrisont helyezik előtérbe (bár valahol már kezdetben is, hiszen eleve az első album borítóján Jim feje kb. ötször akkora méretben szerepel, mint a másik három tagé, aztán később ott a Morrison Hotel lemezcím is - oké, hogy az egy létező hely volt és tényleg frappáns ötlet volt ott fotózkodni, de nem hiszem, hogy akkor is lemezcímmé és borítóvá avanzsál, ha mondjuk Krieger vagy Densmore Hotel a neve...) Ezt igazolja, hogy szinte kivétel nélkül minden válogatás borítóján csak az ő fotója szerepel (az elcsépelt, félmeztelen nyakláncos persze), már az is felüdülést jelentene ezen a téren, ha valami szakállas, testes képe lenne az újabb és újabb best ofokon, de olyan kép maximum az American Prayerre kerülhetett, mert ott a Rockisten helyett a Költőt akarták bemutatni. Gimiben évekig hordtam egy Doors-pólót, de direkt olyat vettem, amin a teljes zenekar szerepelt és nemcsak Jim. Azóta meg vettem volna plakátot a falamra, de sehol sem találni (itthon) zenekarosat, csak jimeset. De jimesből se olyat, amit ki is tennék. Pedig pl. a HWY tankolós jelenetében abban a kék batikolt pólóban cigivel, szakállal kifejezetten cool volt. Olyan plakát persze nincs róla, csak a szereotip nyakláncos. Hiába akart a lehető legjobban eltávolodni attól az imázstól, mégis úgy maradt meg az emlékezetben - és mondom, erre a best ofok borítói is csak ráerősítenek, ezt az imázst sulykolják.

Ráadásul a két Morrison halála után készült utolsó lemezt ma már nem is tekintik a hivatalos diszkográfia részének, ami szégyen szerintem, különösen az Other Voices esetében, ami nagyon erős lett. Tavalyelőtt a Rhino kiadott egy low-budget boxot, persze abban is csak az első hat album szerepel. Legalább Ray halálának szomorú apropóján igazságot szolgáltathatnának annak a két lemeznek (végső soron saját maguknak...) és újra kiadhatnák őket. Nem értem, miért csinálnak úgy, mintha csak Morrison kísérőzenészei lettek volna, mintha ő is olyan szólóelőadó lett volna, mint Hendrix és Joplin. (Oké, nekik is voltak zenekaraik, mégis az utókor és a rajongókat leszámítva a világ szólistákként emlékezik rájuk.) Hamis ez a kép így. Pont azért mert a három zenész volt akkora zseni, mint Morrison, sőt: pont az Other Voices a bizonyíték rá, hogy a zene Jim nélkül is zseniális tudott maradni. Viszont Jim nélkülük nem lehetett volna azzá aki lett. Ezt ő is tudta, nem is kezdett szólókarriert. Persze nem akarom degradálni Jimet, hiszen a Doorsra mindig is elsősorban miatta fognak emlékezni, akármekkora zsenik is írták meg a zenét a szövegeihez.

Aztán ott van Stone filmje, amit szerettem régen, de minél többet tudok meg a zenekarról és Jimről, egyre kevésbé jön be, hiába volt Val Kilmer zseniális (Densmore szerint "mintha Jim tért volna vissza"). Ezért is örültem, hogy leadta az M1 a When You're Strange-et: ez volt az egyetlen esélye, hogy a valóság eljusson a rajongókon kívül azokhoz is, akik a Stone-féle Morrisont ismerik csak (érdekes, ebben a filmben is mennyire előtérbe helyezik - értem az okát, domináns személyiség volt, viszont a Doors meg négytagú).

Emlékszem, gimiben amikor leadták a tévében, másnap olyanok tárgyalták ki, akik amúgy az életben meg nem hallgatnának egy Doors-lemezt (sőt, semmi rockot), magukat baromi vagánynak képzelő "partiarcok", akik a botrányok miatt nézték és szerették a filmet. Persze ők a When You're Strange-et sem néznék meg. Azoknak viszont kéne, akik Kilmer miatt lettek Doors-rajongók. A bátyám is ilyen volt, akinek a film után nagy kedvence lett a Doors - szomorú, hogy egyébként valószínű fel se figyelt volna rá. Vajon megszerette valaha a zenét vagy csak az imázst, ami a Stone-film miatt kapcsolódott hozzá?

Én előbb találkoztam a zenével, mint a filmmel és nem a tesóm révén. Emlékeztek, amikor a Fotex ajándék kazettákat (vagy egy tekercs filmet)adott a fényképekhez? (Ring-féle kalózkiadások.) Na, egyszer egy német barátunk hívatta elő a fotókat és ő a Doors-kazettát kérte. Best of volt elvileg, de gyakorlatilag az első lemezük teljes anyaga. Én mégis évekig úgy hallgattam, mint válogatást. Aztán eléggé meg is lepett, amikor kiderült, hogy hiába írták rá, hogy best of, az csak simán az első lemezük volt. Aztán, amikor az LA Womant (a dalt) először hallottam, szintén valami Ring-kazettán (talán Rock legendák 3 volt a címe?) meg is lepett, mennyire más, mint amit addig ismertem.

Lényeg, hogy mióta olvastam a két Cartaphilus által kiadott könyvet és láttam a Strange-dokut meg koncertfelvételeket, eléggé fanyalgok Stone moziján. Pont tegnap kérte kölcsön a csajom, hogy újra megnézné, mondta neki, hogy minimum a Strange-dzsel párban nézze, reális képet csak úgy kaphat Jimről. Viszont sajnos nála is az van, hogy annyira azért mégsem érdekli. Elég a hollywood-i verzió meg esetleg egy best of. Szomorú és az is, hogy mennyi ember van így ezzel, aki nem rajongó. Azért átírom neki a Morrison Hotelt, az LA Womant - sőt az Other Voicest is. :)