Tallard nem üldöztette a veszteseket. Csapatai kb. 4000 halottat és sebesültet számláltak. A halottak között volt Pracontal altábornagy és d'Auriac, Comte de Caylus, Marquis de Calvo és Marquis de Coeteau brigadérosok. A megvert „fölmentősereg” hasonlóan magas veszteségeket szenvedett, amihez még 2000 fogoly elvesztése társult, közte 149 tiszté. Az elesettek között volt Fülöp Hessen-Homburg hercege, Nassau-Weilburg gróf ezredes (a főparancsnok fia), von Tettau és von Hochkirch generális-főstrázsamesterek. A pfalzi testőrezred útját Speyer felé elzárták, így két zászlóalja fogságba esett. A szövetséges tábor 23 löveggel, 50 zászlóval és lobogóval, lőszerrel és a málhával a győztes kezére került. A császáriak kudarca teljes lett!
Az erőd átadása
A győzelmet követő reggel Tallard csapatai egy részével visszatért Landauhoz. Friesen gróf saját fiától szerzett tudomást a fölmentősereg vereségéről. Ő egy holland ezredben szolgált lovassági századosként, és az elesett Fülöp, Hessen-Homburg hercegének hadsegédje volt. A csata során fogságba esett, és Tallard egy levéllel, amiben az erőd parancsnokságának átadását követelte, az erődbe küldte. Tizenkét rohamot követően a támadási szakasz romhalmazzá vált, a fegyverképes állomány alig 2000 főre rúgott, a legtöbb gyalogsági fegyver használhatatlan, és a lőporkészlet kis híján teljesen kifogyott. Ezért aztán Friesen gróf még november 15-én délután 5 óra körül a fehér zászlót fölvonatta, és az átadási tárgyalást megkezdte. A kezdeti habozást követően Tallard ugyanazokat a feltételeket biztosította, amiket egy évvel korábban Mélac tábornok kapott. Az ostrom 30 napig tartott. November 17-én megnyitották az északi kaput (a déli – francia – teljesen be lett falazva). A helyőrség még szolgálatképes, alig 1800 főt számláló maradékával Friesen november 18-án elvonult Landautól és Speyeren keresztül Philippsburg felé vette útját. Eközben sor került egy incidensre, amikor a francia katonák az elvonulók málhás kocsijaira vetették magukat, és megkezdték azok fosztogatását. Csak Laubanie tábornok közbelépése vetett véget a garázdálkodásnak. Ő kapta meg az erődparancsnoki tisztet, és ekként vezette Landau védelmét az 1704-es harmadik ostrom során.* Az erőd bevétele a franciák számára aránytalanul magas veszteséggel járt. Csak a pajzsgátak elleni balszerencsés rohamokban 1200 legjobb emberüket veszítették el november 8-án. Összesen a veszteség 5000 főre rúgott. A császáriak halottakban 24 tisztet és 600 katonát, sebesültekben pedig mintegy 1000 embert vesztettek. Ezen kívül sokakat ragadtak el a betegségek is. Friesen grófot Lipót császár saját kézírású levelében a hősies védelemért táborszernaggyá léptette elő, és Savoyai Jenő is több levelében dicséretét fejezte ki irányába.
Landau lakosai azonban még nem értek a háború borzalmainak a végére. 1704. szeptemberében – szintén nem egészen egy év múlva, a császáriak ismét az erőd alatt álltak! November 23-án kerítették kézre az erődöt. Pár év nyugalmat követően, 1713. júniusában jött a negyedik ostrom, ismét francia részről. Augusztus 20-án adták át a császáriak az erődöt, ami ezután még 100 évig francia igazgatás alatt maradt. Majd néhány hónap osztrák igazgatás jött, azután 1815. november 3-án szövetségi erőddé (Bundesfestung) nyilvánították. Végül 1816. május 1-jén Bajorországnak ítélték.
*Laubanie tábornokot 1704. október 10-én, amikor a fedett út védelmét szervezte, súlyos sebesülés érte, mikor a közelében robbant egy bomba, s egy repesz föltépte a törzsét illetve a fölspriccelő homoktömeg az arcát is megsebezte. Majdnem teljesen elveszítette a látóképességét, és az ostrom végéig a tisztjei beszámolóira és leírására kellett hagyatkoznia. Ennek ellenére kézben tartotta a főparancsnokságot továbbra is.
