tönkre nem ment. A veszteségek ennek megfelelően mindkét oldal részéről magasak voltak. Eltérően Lajos őrgróftól, Tallard nehéz lövegeinek tüzét a Francia Kapu előtti három védműre összpontosította, és nem fecsérelte a lőszert magára a városra. (A császáriak 1702-ben – legalábbis az első napokban, hevesen bombázták a várost.) A csak gyatrán helyreállított falakban a hatás csakhamar láthatóvá vált. Friesen egy sor kirohanást szervezett, amivel a munkásokat elűzték, és az árkok egy részét betemették, de ezzel a francia előnyomulást megállítani nem tudták. Az erődtüzérség szép eredményeket jegyzett. Tallard-nak majdnem 40 súlyosan megrongált löveget és mozsarat kellett Straßburgba visszaküldenie, de azonnal pótlást kapott onnan 28 tizenkétfontos formájában. Az ostromlottak éjjelente a megrongált falak kijavításán fáradoztak, amihez a városi lakosságot is halálbüntetés terhe mellett kényszerítették.

Október 27-én Friesen kénytelen volt a fedett utat kiüríteni. Amint a franciák benyomultak meggyújtották a fegyverterek alatt létesített aknákat, miáltal sok francia árkász (*Sappeur) betemetődött. 29-én Friesen két századdal kitörést hajtott végre alapvetően azért, hogy hírvivőt küldjön Nassau-Weilburg grófhoz. Ez sikerült is, és a gróf megtudta, hogy Friesen még úgy hiszi további hat hétig képes lesz kitartani. A ravelin a Francia Kapu előtt már annyira meg lett rongálva november 2-ra, hogy az erődben a fő rohammal már számolni kellett. Többé már nem tisztázható okokból, Friesen a rendelkezésre álló és még messzemenően sértetlen állapotú zsiliprendszert az árkok elárasztására nem vette igénybe. A franciák átkelőket létesítettek az árkok fölött, és november 4-én még teljes sötétségben vezette Yrieix de Magonthier de Laubanie altábornagy három gránátosszázadát rohamra. Háromszor verték vissza, és csak a pihent csapatokkal végrehajtott negyedik roham járt sikerrel egy a császáriaknál bekövetkező félreértésnek köszönhetően. A védelmet irányító alezredest a távozó aknászok úgy tájékoztatták, hogy a védmű alá létesített aknát úgy állították be, hogy kifelé fog csapni. Lényegileg ez egy rombolóakna volt. Amint az alezredes a rohamozó franciák ellenében meggyújtatta, a védmű felét lerombolta, és a védők nagy részét eltemette. Csak kevesen menekültek meg. A franciák elfoglalták a romokat.

Az ostromlók most a tüzüket a két – a támadandó szakaszt határoló – pajzsgátra összpontosították, amiket november 6-ra messzemenően meg is fosztottak védőfaluktól. Délután 4 óra körül egyenként 6 század rohamozta mindkét védművet. A védők – részben már nem volt lőfegyverük – alabárdokkal, kaszákkal és csatacsillaggal védekeztek. Ennek ellenére két támadást visszavertek, és csak a harmadik járt sikerrel. A teljesen kimerült gránátosok mégis pánikba estek és visszamenekültek, amint valaki elkiáltotta magát:” Gare la mine!” Még a második rohamoszlop sem járt a kívánt hatással a második végrehajtott támadás ellenére sem, és valahányszor nagy veszteséggel kellett visszavonni. A maradék megkísérelt egy harmadik rohamot, de nekik sem sikerült a védművek belsejébe jutniuk. Az ezt követő vad menekülésben sokakat az árokba taszítottak, ahol megfulladtak. A hatalmas veszteségek miatt ezt követően csak az aknászokat vethette be Tallard.

Ezalatt Nassau-Weilburg gróf csapatai egy részével és 12 löveggel Daxlandennél (Maxau) átkelt a Rajnán. November 10-én az ostromlottak négy ágyúsortüzet hallottak a Rajna irányából – a megbeszélt jelet. Hessen-Kassel herceg holland csapataival Frankenthal és Dürkheim közé érkezett.

Tallard most sürgős erősítésre szorult és egyik követet küldte a másik után Pracontal marsallhoz, akinek a seregteste még csakugyan úton volt Lotharingiában. November 13-a éjjelén a francia aknászok befejezték mindkét pajzsgát alatt az aknákat, és hajnalban meggyújtották őket. Olyan jelentős lett a hatásuk, hogy Tallard azonnal rohamot vezényelt. Csak órák hosszan tartó, szívós harcban sikerült a támadóknak a sáncot kézre keríteniük. A külső védművek tehát az ostromlók birtokába kerültek, és november 14-én az erődművek állapota olyan siralmassá vált, hogy közeli fölmentés reménye híján az azonnali föladást föl kellett volna ajánlani.

A fölmentő sereg mindkét vezére tudott Pracontal seregtestének közeledéséről, de úgy sejtették, hogy még elég távol van. Ezen erősítés nélkül viszont Tallard ostromló erőitől kevés félnivalójuk volt. Úgy gondolták ezért, hogy az ostromlósereg megtámadásával még várhatnak egy kicsit. Ez a gondatlanság a következő napokban keservesen megbosszulta magát!