CSERMANEK Creative Commons License 2013.05.12 0 0 47490

T100

 

Az első olyan százasom, amire a lehetőségeimhez képest tisztességesen felkészültem. Idén futottam eddig 1350 km-t és közel 30.000 m szintet. A pálya változása miatt a konzervatív tervem 13 óra alatt volt valamivel. A cuccokon sokat lamentáltam, a rajt előtti estéig zsákos versenyt terveztem, de a piliscsabai kút hírére inkább a deréktáska-kézikulacs kombó mellett döntöttem. A tervem az volt hogy három gélt és egy energiaszeletet (sponserek) viszek magammal, tolom az izót, közben a frissítőkön majszolok szilárdat. Pilisszentlászlón meg pótlom a hurokravalót, aztán meg a célig is.

 

A rajt után konstatáltam, hogy a mai nem az alacsony pulzusos nap. Néha 140-145 között is van felfelé, máskor meg 160 ugyanazon tempónál. Hát most az utóbbi volt. Visszafogtam magam – ákibácsi P85 utáni intelmei nyomán – és igyekeztem nem elfutni az elejét. Figyeltem, hogy 160 alatt maradjak, próbáltam élvezni a helyzetet (eső, sár, pocsolyák). Nagykovácsi utáni piroson király kis csúszkálás volt, tízmétereket csúsztam lefelé, nem kapaszkodott a rapa nui.

 

Az eső jól hűtött, ami hatott a pulzusomra is. mentek a 4:50-ek 150-es pulzus alatt is. Szépen haladtam, kicsit magányosan, látótávolságban egy nagyobb csapattól. Pilisszántó és klastrom között elhagytam őket, az utóbbi előtti lankát végig sikerült kikocogni, ellentétben a korábbi versenyekkel. Pilisnyereg nekem séta volt. Dobogókőn meglepődtem rendesen, mivel 3:28-cal jöttem el a pontról, ami gyorsabb volt, mint valaha. Ehhez képest jól éreztem magam, minden működött. Mivel jól álltam eldöntöttem, hogy Dömösig fontolva haladok, nem tolom, kímélem a combjaimat, ahogy csak tudom. Athosszal kerülgettük egymást, de lefelé ellépett. Taknyoltam egy sárfolyamban, a bokám is kifordult, de nem lett gáz hála istennek. Majszolgattam, rakkoltam lefelé. Élveztem a futást, tervezgettem fejben, hogy Dömös után már csak fel kell sétálni, aztán már ott is vagyok Szentlászlón, ami visszafelé már 75 onnan meg már csak huszonix. Észre is kellett térítenem magam, hogy előbb a prédire érjek fel, aztán meg féltáv a cél.

 

Dömösi ponton utolértem Helgát, jól mozgott. A beszállóig futottam, ott szigorú sétára fogtam. Durva volt, hogy Helga simán elhagyott felfelé. A prédi nem viccelt tegnap sem, kemény  volt, főleg az utolsó kő, ahol még soha életemben nem jártamJ Lelkileg is kicsinált – elkezdtem megmagyarázni magamnak, hogy miért elég nekem 52 km mára, és hogy milyen jó is lenne kiszállni. Erővel kellett elűznöm a negatív gondolatokat, próbáltam erőt meríteni abból, hogy a négy évvel ezelőtti 6:10 helyett 5:40-kor értem a kisrigóhoz, Jól voltam, de vagy háromszor kellett visszalépnem a csomagomhoz – fejben nem voltam tehát teljesen tiszta. Egyszer a frissítőmért pl. A lavór a bejáratnál, a kút zseni volt. Itt kezdett melegem leni, úgyhogy vizeztem magam, feltettem a sapim.

 

A völgyben élveztem a lefelét, a patakban megmerítettem a sapkám, élveztem a kacskaringást. Egy kék pólós srác haladt előttem, akkor már vagy két órája kerülgettük egymást, de Visegrád előtt elhagyott. A piros háromszög nekem nem tetszett, bosszankodtam, hogy mi értelme van egy meredek betonos lejtőt belerakni ebbe a versenybe. Mivel négy éve a kálvárián feküdtem meg, igyekeztem kivédekezni a bajt, ittam, ettem. Sajnos a kisrigónál nagyon durva műanyag kanna mellékízű izó került a kulacsomba, így csak vizem volt 60-ig.

 

A kálváriára szigorú séta volt, a tetején megsimogattam a padot, ahol annó agonizáltam. Éreztem, hogy most nem lesz gond. A fellegvárnál elkapott valami flow, tudtam, hogy kocoghatok a villámig, és éreztem, hogy nyugodtam tolhatom neki felfelé is. Itt értem utol újfent Helgát és egy srácot, és innentől maradtam egyedül. Figyeltem továbbra is az evésre ivásra, még a fellegvárnál bekaptam két sótablettát, hátha kell. A Visegrád-Kisrigó szakasz egy élmény volt. Elkapott valami flow szerűség, 145-150-ös pulzussal, nem gyors tempóban, de folyamatosan tudtam futni.

 

Kisrigó kettőnél terveztem egy zoknicserét, ment mindkét talpamon éles szúró fájdalmat éreztem felfelé. Azt hittem hólyag, de csak felázott és a rácok kidörzsölődtek. Amikor beérkeztem, akkor lépett ki a kékpólós srác. 15 percet voltam a ponton, ettem levest, töltöttem cuccokat, cseréltem zoknit. Minden király volt. Közben megjött speró is a pontra, egyszerre indultunk el, de döbbenetes könnyedséggel húzott el kifelé. Lefele, illetve a betonon jó tempót mentem, Athoszt értem utól, gondjai lehettek, mert lefelé is lassabban haladt. Gélt betoltam Lajosforrás előtt és sétára váltottam. Jót tett a bejárás, tudtam, hogy mi és mennyi ideig vár rám a zöld háromszögön. Az erőm még mindig megvolt, a talpaimból ugyan nem múlt el a szúrás, de nem zavart, tudtam, hogy már nem lehet baj. Csobánkára lefelé már nem tartalékoltam, meglett az eredménye annak, hogy kíméltem a combjaimat, hasítottam lefelé egész jó tempóval. Úgy ugrabugráltam, mintha csak egy huszasra jöttem volna ki. Előzgettem, a kék pólos srácot is lehagytam, amiből úgy sejtettem, hogy meglesz a 20-on belüli helyezés.

 

Csobánkára lefelé volt még egy kellemetlen mellékzönge – egyszer csak bevillant, hogy a lámpám nem vettem fel a kisrigónál. Ez újabb lendületet adott, hogy még világosban érjek fel a Csúcs-nyeregbe. Ahogy számoltam az utolsó 18-19 km lett még két órám, úgyhogy kaccosan, de elvileg meglehetett a dolog.

 

Csobánkán meglepődtem, hogy nem a gps track szerinti útvonalon, hanem a régi piroson kellett felmenni. Többnyire itt is séta volt, de azért néha belekocogtam. Olyan volt, mintha nem is én lettem volna, mintha nem is jönnék több mint 10 órája. Kanyarogtam, szökelltem lefelé a Kevélyről, toltam Jenőig, futottam fel a Köves bércre is. Ürömnél megelőztem még két százas versenyzőt, a Csúcs hegynek csak a fenti meredek részét sétáltam. 42-re értem fel, emlékeztem, hogy Lúdtalp írta, innen még negyed óra. Így el is engedtem a 12 órán belüli beérkezést, mivel ami Lúdtalpnak negyed óra, az nekem tuti 20 perc. A nyereg utáni 300 méteren kellett a telefonomat használnom, de a dózeren már megint láttam. Döcögtem lefelé, kanyarogtam az ismert helyeken, aztán egyszer csak közölte egy lány a sötétben, hogy már csak 700 méter, jobbkanyar, lankák, átazúton, felazúton, jobbos és a cél.

 

A célkapunál sötét és csönd fogadott. Csendben dugtam egyet, és hagytam, hogy szétáramoljon bennem az élvezetJ Jó erőben, igazából gond és nagyobb megingás nélkül értem be, az utolsó 30-40 kilométert leginkább élvezve az egész napból. 11:56 lett az időm, ami jobb, mint az első hivatalos T100 időm, és jobb, mint az ezen a pályán korábban ment eredményem. Messze nem számítottam erre, de leginkább arra nem, hogy fájdalom és küzdés nélkül megy majd.

 

A tornateremben már voltak népek, épp az eredményhirdetés zajlott. Nyújtás, téblábolás, egy fájdalmas masszás és egy tál isteni leves után haza is indultam.

 

A szervezés összességében jó volt, a pontokon segítőkész emberek voltak mindenhol. Kisrigónál külön jól esett, hogy Emese figyelt rám. Tényleg le a kalappal Csanya és csapata előtt. A jelölés nekem is halvány, kevés volt néha. Esetenként pont egy kicsit volt távolabb a pötty, mint ahol elbizonytalanodtam. Kisrigónál nagyon rossz volt a műanyag kanna ízű izó (ez máshol nem volt), és hát a befutónál tényleg jó lett volna némi fény a beérkezést hangulatosabbá tenni.

 

Szép élmény volt, önbizalmat adott. Ezért szeretem a futást – mert őszinte sport. Annyit ad vissza, amennyit beleteszel. Nem csalódtam most sem.

 

Frissítésről:

 

3 adag High5 izo, 2 kulacs kínált izó, sok víz, 6 sponser gél, 2 sponser szelet, egy csésze leves, 4 sótabletta, 3-4 db alma, 2-3 db banán, 2 db csoki, 3-4 szem oliva, 3-4 db sajt. Nem fogytam egyetlen grammot sem.

Nagyon gratulálok minden indulónak, célba érkezőnek. Őszintén együtt érzek azokkal, akiknek ez most nem jöhetett össze és ki kellett szállniuk. Jó volt veletek.