Szép estét, kedves Bűvöske!

Nagyon szép a versed!

 

Csukás Isván

Óda egy bodzabokorhoz

 

A visszahozhatatlan múlt lobog

mögöttem, árnyékom elém veti.

Mitől voltam boldog, boldogtalan,

nem mondhatja meg énnekem senki.

 

Medáliás bodzabokor hátrál

a fehérre meszelt vályogfalig;

talán ez volt, talán nem is ismer,

talán csak én vagyok idegen itt,

 

ahol születtem s a másik, az igazi

bodzabokor hűs sátorrá kinyílt

fölém, ha kértem, s forgatta a hold

fényében foszforeszkáló virágait.

 

Nem én vagyok idegen, ő hagyott el,

az elérhetetlenné ritkult gyerekkor!

Nem tudok sátrad alá bújni már

a régi kedvvel, vén bodzabokor.

 

Nem tudok hátrálni, csak magamig,

túlmagasra nőttem és hasztalan

mondanám neked, amit úgyis tudsz,

s jobban: ragaszkodj ahhoz, ami van.