Sajnálom anyukádat:( Viszont: ha anyóst nem kívánod látni, akkor valahogy old meg, hogy ne jöjjön. Pl. a párod mondja meg neki udvariasan. Az első pár héten az ember amúgy is minden sz@ron bír bőgni a hormonok meg amiatt, mert elgázolja a hatalmas felelőség ("te jó ég, ennek a gyereknek a túlélése rám van bízva" Én anno asszem valamelyik kisvakond részen bőgtem el majdnem magam, pedig nem vagyok az a csöpögős típus:)), egy nem-kívánt személy csak árt az amúgy is labilis lelki békének meg a szoptatásnak (ahhoz nyugi kell) meg mindennek. Inkább egyedül, mint nem jó segítséggel. 

Más: a két éves gyerek és az újszülött az két külön dimenzió:) A nőkbe beépített amnézia van, a terhesség és az újszülött kor tekintetében is. Én háromszor voltam terhes ugye (micsoda matek:DD) és háromszor volt újszülöttem, és mindháromszor merőben újdonságként éltem meg. Nahát, nem is emlékeztem rá, hogy milyen rossz a hányinger... Nahát, milyen tök jó ez a második trimeszter, pörgök, mint a búgócsiga... Nahát, miért jön nekem minden ajtófélfa és miért nem tudom befűzni a cipőmet?... Nahát, hogy a csudába lehet egy gyerek ilyen éktelenül éhes, fél órával azután, hogy megszoptattam... Nahát, de furcsa, ötször keltettek éjszaka és már reggel hat van?...:))) Tehát nem árt mondjuk babatornán vagy a szülészeten is beszerezni valami tök ugyanakkora gyerekkel rendelkező ismerőst, aki nem legyint egyet, hogy ááá, mi is megoldottuk azt, meg pont ugyanúgy, ugyanazokkal a témákkal foglalkozik:)