Hadd hozakodjak elő én is a mi szappanoperánkkal, ha már csak egy ember is okul belőle és meg tudom jobbítani a jövőjét, megérte. Illetve kíváncsian várom a kívülállók, elfogulatlan objektív véleményét is.Szóval anyósom: sosem kíváncsiskodott, sosem pofázott bele olyanba, hogy miért középen nyomjuk a fogkrémes tubust, vagy hány percig főzzük a tojást. Nem. A közhelyes és szánalmasan tipikus anyósszindrómák nálunk kimaradtak. Ellenben van egy csúnya árnyoldala is. Kellemes olvasást kívánok.Idén 15 éve, hogy összejöttem a párommal. Ő akkor egy szolíd, de vonzó végzős diáklány volt, én meg egy 26 éves későnérő "kamasz". Ő érettebb volt a koránál, én meg előtte szabadultam fel egy csomó zárkózottsági családi kötelem alól, tehát nálam a késő huszonévek teltek úgy, mint más fiatalnak mondjuk 18-25-ig. De mi zsák és a foltja voltunk. Mielőtt összejöttem a lánnyal, az anyját már ismertem, harsány ordibálásáról, örökös feszült karattyolásától volt hangos a környékünk. No mindegy, nem hittem a "nézd meg az anyját..." kezdetű közhelyben, no meg a szerelem mindent visz :)Ekkor még (ma már nem sajnos) mi jóval tehetősebbek és ezáltal lazábbak voltunk, mint az ő családjuk. Ugyan a szülői házban laktam én is, de jól menő cégünk volt, nekem álomautóm, szerettem a 'dolce vita'-t.  Ezek az előzmények fontosak a történethez. Anyósom hamar megszokta, hogy a lányát nem kell támogatnia, mert a hülye (kis sznob) vőjelölt úgyis mindent fizet, ha programot, nyaralást stb.. akar.  Nekem sem esett nehezemre, mert szeret(t)em őt, anyós viszont sokszor hozta a lányát kényelmetlen helyzetbe, mert a lány nagyon nem az a fajta nő volt sosem, hogy kihasználja az embert. De végzős diákként nem volt keresete. Ellenben otthon nálunk mindig 110C-on forrt a levegő. Állandó konfrontációk, ordibálások, cirkusz, részeges nevelőapa stb. Sokszor én adtam neki a házunkban egy külön csendes szobát, hogy a vizsgáira tanulni tudjon.Az anyjával annyira nem jöttek ki jól, hogy két év járás után, 19 évesen kérte, hogy hadd költözzön hozzám. Az anyjának nem tetszett, de mi eldöntöttük, a lány jött. Hosszú ideig nem volt munkája, de nekem ez nem volt gond (akkor). Aztán amikorra lett munka, a lány is maximálisan tisztességes volt velem így anyagiak terén is. A párom egyetlen baja, hogy képtelen a társas együttélésre, alkalmazkodásra, így elég hamar unszolt, hogy a szülői házból is menjünk el. Holott átalakítottuk a szülői házat külön lakásokká, tehát zavartalan és szeparált életünk volt. De pár évre rá összehoztuk a saját kis házat is. De ezt is csak én (iiletve apám segítségével). A páromnak csak munkabér jövedelme volt, tehát esélytelen lett volna bármi beszállás, meg előtte vett magának újautót, amit törlesztenie kellett. Aztán szépen éldegéltünk a saját vackunkon, amikor az anyós előhozakodott a farbával, hogy van egy valag hitele az ő házukon, a párommal vegyenek fel hitelt közösen, abból anyós kiváltja a dolgait, a párom az autóját, csinálnak neki ott, annál a háznál egy üzlethelyiséget (mert ő közben kitanult egy másik szakmát, melléktevékenység végett), majd anyós az ottani tetőteret beépíti, kiadja és az egész hitelt abból fizetik. A párom is megszabadulhat a kocsihitelétől és még a helyisége is meglessz. Szép és csábító, de ismervén anyósom szeleburdról való származását, én azt javasoltam a páromnak, hogy külön kellene hitelszerződéseket kötni, és az övét inkább tegyük a kisházamra és ott helyiségezzünk. De az anyja annyira manipulatív és erőszakos, hogy sajnos az alapfelállás valósult meg. (Én ott hibáztatom magamat, hogy nem voltam sokkal erőszakosabb és végülis hagytam, hogy így alakuljon.) Tehát felvettek mondjuk 11,5M, ebből a páromra ment kb 2,2, anyósra a többi (hitelei kiváltása stb). Az volt a feltétel, hogy addig felesben fizetik, amíg a házrész el nem készül és ki nem adják. Anyós elqrta a pénzt, az adósság maradt, a párom pedig fizetheti a hitel felét tovább is. Tehát kb a páromnak kellett volna az elhasznált pénz arányában fizetni kb 15-16e/hó, ellenben anyóspajtás 40-et szedett be (!!!) Addig nem is szaroztam ezen, amíg, nálam is nem ütött be a szar és nem lett egyre rosszabb a cégünknek és a mellette lévő vállalkozásomnak. Sajnos lecsúsztam, (közhely, de a válság hatására) és a kicsi házunk rezsije is sokszor megoldhatatlan gondokat okozott. Én kiveszekedtem anyósból, hogy számolják újra a fizetnivalókat. Ezt egy, azaz egy hónapig tartották, utána nem. Sajnos a párom a mai napig úgy éli ezt meg, hogy nem volt/nincs más választása. (Az anyja kegyetlenül erőszakos, a párom meg, bár sok tekinteben nagyon haragszik az anyjára, mégis függ tőle, manipulálható az anyja hülye természete által.)Sajnos nálunk, a mi családunkban is lettek hitelek, mert a céget meg akartuk menteni apámmal, testvéremmel. Tehát mi is beleléptünk a szarba. Annyira nem tudtunk mit csinálni, a párom fityingjei és az én kiszámíthatatlan vergődésem, hogy végül a kis ház eladása mellett döntöttünk (mindannyian) és visszaállítottuk azt az állapotot, ami előtte volt. Újra itt, a nagy házban, külök lakrésszel. Nekem is kevés a bevételem, de azt itthon állítom elő, ami az egykori családi vállalkozásunk maradványából kijön. Ami a tanulság, nagyon sokat ártott a kapcsolatunknak anyós hitelkavarása és a mai napig is. Anyósom érzelmi zsarolja a lányát, hogy miatta fogják elálverezni a házukat, ha nem fizet bele eleget. A kis üzlethelyiséget sem a párom használja, hanem anyós kiadja időnként bérlőnek és onnan is szedi a sápot. A párom utálja, hogy itt kell laknunk, de közben ő is tehetetlen. A svájci frank az egekben. A párom időközben munkahelyet váltott, mert unta a főnökei kicsinyes dolgait. (A tanult szakmájában dolgozott, hazai viszonylatban korrekt fizuért, mármint ha az anyóshitelrészt nem vonjuk le. A főnökeinek tényleg voltak hülye dolgai, de a párom is konfrontáció és a megbeszélés helyett a megfutamodást választotta és elment egy sokkal szarabb, megalázóbb munkakörbe, jóval kevesebb pénzért. Itt ugyan a kollágák és a főnökök normálisak, de a bele lóg ki, annyit dolgozik és mondom, kevesebbért.) A melléktevékenységét nem tudja gyakorolni stb stb. Gyakorlatilg el vagyunk lehetetlenülve. A visszarendeződésünk 3 éve volt, de két éve majdnem szétmentünk. Persze, frusztráltak vagyunk mindketten. Ő az anyja miatti tehetetlenség, kis pénz, örök hullafáradtság miatt és, hogy itt kell lakni, én meg amiatt, hogy nem tudok én sem kitörni ebből a bűvkörből. Sajnos, lúzerség ide, felnőttfelelősség oda, annyira szarul megy minden, hogy én is csak vegetálok. Itt a ház fenn van tartva, tehát a páromnak nem kell beleadni, ő csak a kajába kell beszálljon és nyögi az anyja erőszakterhét. És nem áll a sarkára, inkább a kapcsolatunkba ágyazódott be egy fagyosság és feszültség. Ha bárki jót akar magának, NE szövetkezzen szülőkkel, anyósokkal pénzügyi tranzakciók tekintetében! Az egykori gyönyörű életünk helyett csak egy sajgó nagy seb maradt...