Létezik-e jogos önvédelem?

 

Devecserben cigányok komoly túlerőben támadtak egy négytagú magyar családra, akik csak meg akarták védeni saját életüket, most mégis a vádlottak padján ülnek. A Bognár család tagjait csoportos garázdasággal, súlyos és könnyű testi sértéssel vádolják.

A devecseri Bognár család kálváriája 2012 júliusában kezdődött. Egy parkolási vita miatt a négytagú családra túlerőben lévő cigányok támadtak rá. Bognárék próbáltak védekezni, azonban a férjet, feleségét és két fiukat is bántalmazták, súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség lezárta a nyomozást, az ügyben most a család is vádlottként szerepel, pedig csak életüket próbálták menteni. Vádat emeltek ellenük csoportos garázdaság, súlyos testi sértés és könnyű testi sértés körében. Sokan úgy próbálják beállítani az esetet, mintha a magyar család tört volna a cigányok életére. A cigányok úgy próbálják beállítani a történteket, mintha Bognárék támadtak volna rájuk és előtte „büdös cigányoztak”, életveszélyesen megfenyegették őket, sőt kövekkel is dobálták a cigányokat. Volt, aki egyenesen azt vallotta, hogy malomkővel dobták meg. A devecseriek elfordultak a Bognár családtól, egyedül maradtak. A médiában ha foglalkoztak is az esettel, akkor is torz képet adtak róla. Az asszony vállalkozó, vendégköre az eset óta töredékére csökkent, azóta komoly anyagi problémákkal küszködnek. Már azon is gondolkoztak, hogy 100 éves házukat is eladják. A családot nagyon megrázta a támadás, a mai napig rettegésben élnek, és nem tudták kiheverni a szörnyű támadást.

Bognár Ferencné Anikó otthon dolgozik, masszőrként. Amikor az ominózus eset történt, épp kezdett szakemberként közismertté válni a településen, ezért még a főállású munkahelyét is otthagyta. 2012. július 23-án délután volt nálam egy anya és lánya, itt parkoltak az utcában a házzal szemben – kezdi történetüket Anikó. – Beszélgettünk, egyszer csak hangos dudálásra lettünk figyelmesek, jöttek-mentek az autók, ezért nem is foglakoztunk vele, nem gondoltuk, hogy nekünk szól. A nagyobbik fiam akkor ért haza a munkából, és bekopogott, hogy „anyu, ráérsz egy picit, mert azt hiszem, hogy útban van az autó” – meséli az asszony. – Egy piros Suzukiról van szó egyébként, egy régebbi típusú, nem nagy jármű – tudjuk meg Anikótól.

Kimentünk az utcára, hogy a sofőr arrébb álljon az autóval. A cigányok már ekkor elkezdték mondani, hogy „elvágjuk a nyakadat, ide ne merjél Devecserbe jönni!” Meg akartam védeni a vendégeimet, és azt mondtam a romáknak, hogy itt még egy busszal is el lehet férni. Tudtam, mivel én előtte buszvezetőként dolgoztam – meséli Bognárné. Szóváltás következett, majd a cigányok elkezdtek fenyegetőzni, Anikó vendégeivel bement a házba.

Néhány óra múlva egy cigány nő csengetett be hozzájuk és megfenyegetette az asszonyt és a fiát, hogy el fogják vágni a nyakukat. Azt mondta azért, mert nagy a pofánk, és különben is majd ők megmutatják, hogy itt az lesz, amit ők dirigálnak – emlékszik vissza Anikó. Közben négy kigyúrt, nagydarab cigány futott le. – A férjem pont akkor nem volt itthon. Mondtam a cigány nőnek, hogy hagyjon békén bennünket egy ilyen pitiáner üggyel, egy parkolás miatt nem kell ekkora cirkuszt csinálni. De ő tovább üvöltözött, hogy vegyük meg a sírhelyünket, mert el fogják vágni a nyakunkat. Közben ideért a négy kigyúrt cigány, akkor jött meg a fiam és a polgármester felesége is, Firczi Irma, aki kérdőre vonta a cigányasszonyt. A roma nő elkezdett üvöltözni, hogy kinyír bennünket. Mindannyian le voltunk merevedve és egyszerűen nem tudtunk szóhoz jutni. Aztán a férjem hazaért és mindenkit beterelt. Megérkezett a polgármester, aki megígérte, hogy segít – folytatja Anikó a történteket.

Eltelt egy nap, és nem történt semmi, nagyon nyugodt volt Devecser. Idegen autókat láttam, amikor egyszer-egyszer akár a konyhaablakon, akár a szobaablakon kinéztem, észrevettem, hogy idegen cigányok szaladgálnak itt. Következő nap este jött egy vendégem masszírozásra. Bementem dolgozni a szobába, a férjem pedig a TV-t nézte egy másik helyiségben. Egyszer csak furcsa hangra lettem figyelmes. Kimentem megnézni, mi az, majd ahogy kinyitottam az ajtót, láttam, hogy tiszta vér minden. A férjem kiabálta, hogy „hozzál már valamit, mert el fogok vérezni”. És akkor láttam, hogy ömlik a kezéből a vér, megszúrták. Ahogy körülnéztem, egy csomó cigányt láttam, arra gondoltam, hogy „Istenem, most mindnyájan meghalunk!” Sokkot kaptam. Ütötték-verték a férjemet különböző szerszámokkal. Nyolc-tíz cigány lehetett, vascsövek, botok, különböző méretű baseballütők voltak náluk. Berohantam, felkaptam egy törölközőt, közben a telefonomon hívtam a rendőrséget és a mentőket – mondja Bognárné, miközben könnyek szöknek a szemébe.

Próbáltam a férjem kezét bekötni, ömlött belőle a vér. Közben engem is ütöttek, ököllel kaptam egyet az arcomba. Kezemen még mindig megvannak a sérülések, volt ahol egy eltört dákóval, de volt olyan ahol késsel szúrtak meg – mutatja az asszony a számtalan heget a kezein, karjain, melyek a támadás miatt keletkeztek.

A kisebbik fiam védett bennünket, és közben kiabált, hogy menjünk be. Orromon-számon ömlött a vér, ahol tudtak, ütöttek bennünket, és ordítottam én is, hogy „hagyjátok már abba!” A szomszédok közül senki nem mert odajönni és segíteni, mert mindenki félt. Közben szerencsére megérkezett a rendőrautó, kiszállt belőle egy fiatal hölgy meg egy férfi. Elkezdtek elrohanni a cigányok. Akkor kaptunk egy kis lélegzetvételnyi időt.

Majd ismét egyre több cigány gyűlt össze. Akkor kialakult még egy verekedés. – A rendőrök szeme láttára megint nekünk jöttek. Aztán a nagyobbik fiam is előkerült. A férjemből ömlött a vér. Az ablakpárkány, az ablak, a lépcső, az út, minden tiszta vér volt. Annyira véres volt minden, hogy egyszerűen nem tudtam, hogy hol vágták meg. A cigányok ordítoztak, hogy „rohadt paraszt, kinyírunk benneteket!” meg „most végetek van!” Félelmetes volt – mondja remegő hanggal Anikó.

Közben megérkezett az erősítés, az asszony pedig kihívta Toldi Tamás polgármestert, vele együtt jött Gerecs István rendőr alezredes és Kozák János, a Macifész elnöke is. Bementek a házba. A polgármester az asszony elmondása szerint megkérdezte, hogyan lehetne eltusolni az ügyet.

Akkor úgy éreztem, megfordul velem a világ. Ki akartam menni, teljesen elvesztettem az önuralmamat. És mondtam neki: „Ide figyelj, Tamás! Egy órával ezelőtt majdnem megölték a családomat, és te azt kérdezed tőlem, hogy hogyan lehet eltusolni?” Kozák azt mondta, hogy jobb lenne nekünk is, Devecser hírnevének sem tenne jót az iszap után, és legyünk mi az okosabbak! Akkor egymásra néztek, és azt mondta a férfi, hogy vegyem tudomásul, hogy ennek nem lesz jó vége. Gerecs István felállt, kiment négy rendőrért, és rabszállító kocsival elvittek bennünket – közli Bognárné.

A családnál ez után házkutatást tartottak, és a jogaikkal ellentétben nem vehettek részt a helyszíni szemlén. Végül az lett az ügy kimenetele, hogy Bognárné odahívott 80-100 cigányt és nekik esett.

Mindenki elfordult tőlünk. És akkor jelent meg a Jobbik, Orbán Imre, Bencsik János, Ferenczi Gábor mondták, hogy ha bármire szükségünk van, számíthatunk rájuk. Soha nem voltunk jobbikosok, soha nem támogattuk, soha nem politizáltunk. De ők mégis jöttek, igazából egyedül tőlük kaptunk segítséget. Akárhová fordulunk, senkit sem érdekel az ügyünk. Egyedül maradtunk Devecserben – jegyzi meg elkeseredetten Anikó.

Bent néztem a TV-t a szobában. Nagy ordítást hallottam. Hallottam, hogy „megdöglesz, te rohadék!” Gyorsan fölvettem a cipőmet, kifutottam, akkor láttam, hogy a fiamat, Balázst kergették lapáttal, baseballütővel, vascsövekkel, dákóval – meséli Bognár Ferenc. Mondtam Balázsnak: „gyere, menjünk!”, de hát utolértek bennünket. Nekem is szétverték a hátamat lapáttal. Tiszta kék-zöld voltam. Most az a vád ellenem, hogy én vittem ki a lapátot, a baseball ütőt, én törtem el a cigánynak a kezét és én vertem meg mindenkit. Amikor megtámadtak engem, akkor körülbelül 20 cigány volt. A végén meg voltak körülbelül százan, ezt a rendőrök is megmondták a vallomásukban – erősíti meg Bognár Ferenc a történteket. A férfi egyébként cigányokkal dolgozik, hiszen ő a közmunkások vezetője. Eddig semmilyen problémájuk nem volt egymással.

Az eset után a férfit napokig követték a cigányok, sőt volt olyan, hogy a kórházban is meg akarták támadni. Sokáig még fenyegetőztek, majd a Jobbik által szervezett tüntetés után leálltak.

A család jóformán egyedül maradt, a devecseriek félnek, nem mernek kiállni mellettük. Egy képviselő sem jött ide, de minden fórumon Devecser előtt leégettek bennünket. Volt olyan, hogy az LMP-s képviselő azt mondta, hogy egy-két pofonért nem volt érdemes idehívni a gárdistákat meg a Jobbikot – mondja Anikó. Hozzáteszi: a cigányok tanúskodtak ellenünk a rendőrségen, hogy mi támadtuk meg őket. Mi vittük ki a szerszámokat, amikkel megtámadtuk őket, holott pont fordítva volt. Csak az volt a nevetséges, hogy ők voltak negyven-ötvenen tanuk, mi meg voltunk négyen.

Lapunk megkérdezte Toldi Tamást is üggyel kapcsolatban. Elmondta: szerinte nincs szüksége ilyen atrocitásokra. A politikus közölte: ellenezte a Jobbik fellépését, mert az ilyen ügyeket helyben kell megoldani. Toldi Tamás szerint a Jobbik által szervezett tüntetés csak olaj volt a tűzre. Azt állítja: a rendőrséggel közösen összegyűltek és megbeszélték a különböző eseteket. Kezelgetjük az ilyen jellegű problémákat – hangsúlyozta. A polgármester bizonygatta, hogy a garázdaság nem jellemző a városban. A polgármester szerint mindenkinek volt az ügyben sara. Amikor odamentem, valóban volt ott 80-100 cigány, de azok közül nem verekedett mindenki, csak egy részük – közölte Toldi Tamás. – Segítünk a családnak, de azt nem hiszem, hogy el lehetne várni, hogy vegyük fel a bokszkesztyűt és menjünk neki a cigányoknak – jegyezte meg a politikus.

Végül cáfolta, hogy el akarták tusolni az ügyet. Aki eltusolásról beszél, valószínűleg azzal keveri össze, hogy felszólítottuk őket most már ne csináljon tovább senki semmit.

Az üggyel kapcsolatban és a jogos önvédelemért a Jobbik egyébként tüntetést is szervezett a városban, ahol több mint ezren kiálltak a család mellett.

A család ezúton is szeretne köszönetet mondani mindazoknak az embereknek, akik részt vettek a tüntetésen és lelkiekben erősítették a családban azt a hitet, hogy a sok rosszban még sincsenek egyedül.