Nemcsak Csolnokon sütött ma a nap, zöldelt a fű, és csicseregtek a madarak, de akármilyen hihetetlen, még Óbudán is. Mikor elindultam kora délután, a zászlók az ÉK-től DNY-ig minden irányt mutattak, attól függően, épp a város melyik pontján vagyok. Felötlött bennem, hogy miért ne lehetne ma jó pl.Óbuda, biztos, hogy el kell nekem ma autókáznom Csolnokig? Aztán ez az ötlet más agyában is megfogant, mert hamarosan látszott 2 ernyő a levegőben. Mikor felértem, tele volt a parkoló. Csülök volt már akkor csak fent, épp egy kezdő startolt, gyorsan terítettem, mire kész lettem, leállt a szél. Vártam vagy 5 percet, újra megmozdultak a szalagok, felhúztam- bele egy termikbe, egyből megtekertem, és +100-on találtam magam, majd kiestem belőle, egy ideig keresgéltem, megsüllyedtem, majd a következővel ismét fel, ugyanez, aztán 3-adszorra már nem sikerült, és leszálló. Rögtön találtam egy társat, akivel közösködve taxi, fel, egy darabig vártam a starthelyen, de megbeszéltem magammal, hogy nem is olyan rossz ez a gyenge napra való 20 perc, és elégedett képet vágtam hozzá, majd hazamentem.

Nem kell mindíg kaviár!

A starhelyen találkoztam a Hörbivel, aki Óbuda starttal Nagykovácsiból jött vissza, és több mint 1 órát nyomott itt Óbudán. Őt viszon eleinte hitetlenkedve, majd egyre jobban írígykedve hallgattam. Állítólag mások is elmentek ma távra innen. Mindenesetre jól döntöttem Óbudailag máma...

Tekerés közben láttam a fák közt azt a fehér ernyőt, amiért a mentőhelikopter leszállt dél körül a starthelyen. Mikor 2.-odszorra feljöttem, sikerült beszélnem az éppen ott ernyőjét rendezgető pilótával, így látásból ismerem is, elmondása szerint kapott a farkastorok felőli lejtőn egy brutál csukást- szerintem az front, majd féloldalas lehetett-ahogy leírta az ernyő alakját, bespirálozott a fák közé, és a fán fennakadt, megütötte magát itt-és ott, egy bringás, aki látta- kihívta a mentőket, azok meg a helikoptert, de mire odaértek, a srác lejött a lábán a hegyről. Aztán találkozott a mentőkkel is, akik saját felelősségre útjára eresztették. Még egy rendőrutót is láttam fent, de hamarosan elsimúlt minden.

Eleinte őt próbáltam rávenni, hogy repüljünk mégegyet, de sehogy sem akart. Aztán, mikor kitálalt, kivételesen megértettem a lelkiállapotát. Valószínűleg jó ideig elkerülnék én is minden starthelyet...